A harmadik daruval sikerült visszahúzni az M3-asra lógó kamiont

kamion6.png
2019.06.05. 08:53 Módosítva: 2019.06.05. 19:18

Átszakította a szalagkorlátot egy kamion a M3-as autópálya fölött, a Miskolc felé vezető M30-as útra vezető hídon, Mezőcsát térségében szerda reggel 8:30 körül - tudtuk meg olvasónktól, aki a kamion mögötti kocsisorban ült az autójában. 

A mentést délután három körül felfüggesztették, mert az első mentődaru túl gyenge volt, a másodszorra odaküldött óriásdaru pedig meghibásodás miatt nem tudta felemelni a 6 tonnás kamiont. Emiatt egy harmadik darut vittek egy külön teherautóval a helyszínre, aminek végül többszöri próbálkozásra ugyan, de sikerült felemelnie a járművet.

A rendőrség közlése szerint este nyolc után indult meg a forgalom ismét az autópályán. 

Órákra lezárták az autópályát

Az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalát délig lezárták a mentés miatt, mert ide lóg a kamion eleje. Dél körül sikerült stabilizálni egy daruval a kamiont, ekkor kis időre nagyon lassan elkezdték engedni alatta a forgalmat, de aztán amikor érkezett egy tűzoltósági jármű az autópályára, akkor megint lezárták az útszakaszt. 

Az M1 Híradója szerint az első daru, ami a mentésre érkezett, nem bírta kiemelni a 6 tonnás kamiont, ezért délben egy nagyobbat küldtek oda, ami 9 tonnát is fel tud emelni, de ez meghibásodott, így ez sem bírt vele. A járművet végül egy harmadik darunak sikerült többszöri próbálkozásra felemelnie.

A környéken nagy vihar tombolt a balesetet megelőzően, valószínűleg ennek lehet köze ahhoz, hogy a nyerges vontató lecsúszott az útról. 

Egy másik, ezt az útszakaszt jól ismerő olvasónk szerint ezen a részen eléggé töredezett az út felszíne. 

A kamion sofőrje sokkot kapott, de sérülés nélkül megúszta az esetet. A képek alapján a tűzoltók hozták ki a vezetőfülkéből. A sokk és megfigyelése miatt kórházba szállították a 60 éves férfit. 

Közben a kamion alatt, de az M3-as másik oldalán történt egy másik baleset, mert két bámészkodó autó egymásnak ment. A balesetet pont lehetett látni az M1 Híradó élő helyszíni bejelentkezésében is , a videóban 1:13-tól látható.  

(Borítókép: Olvasónk, Leslie Long / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport