Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Összetörte két hónapos gyereke bordáit karácsonykor, majd megtámadott egy 18 éves lányt

2019.06.07. 09:01

Egy szörnyeteget ítélt el nem jogerősen a győri bíróság csütörtökön. E. Béla 2016 karácsonyán úgy megverte a Kisalföld.hu által csak Benetteként említett 2 hónapos gyermekét, hogy annak bordái törtek.

A férfi verését látta a gyermek anyja, de a bírónő szerint nem bizonyítható, hogy a „nő tudata átlátta volna az ökölcsapások következményeit, gondolhatta, hogy gyermeke a korábbi betegség, hasfájás miatt sír folyamatosan”.

Amikor napokkal később az asszony orvoshoz vitte a gyereket, az orvos a kék-zöld foltokat is felfedezte a gyerek hátán, ezután kórházba utalták, ahol bordatörést állapítottak meg, továbbá hogy a háton a lágy rész kistenyérnyi részen bevérzett. 

E. Béla a családját alkalmanként látogatta, az egyik ilyen alkalommal verte meg a második közös gyereket. A poligráfos vizsgálat is azt bizonyította, hogy csak ő bánthatta a csecsemőt, akinek majdnem az életébe került, hogy „nem maradt csendben". E. Béla öt évet kapott, de fellebbezett.

Áprilisban viszont jogerősen is kapott öt évet egy másik bűncselekményért. Tavaly februárban egy 18 éves lányt támadott meg Győrben, a lány sikolyait akkor meghallották a rendőrök.

A Kisalföld tudósításának azt a részét is idézzük, amely E. Béla lényegéből mutat meg valamit, amikor kihirdették az ítéletet, a férfi sírni kezdett, „de könnyeinek nem sok köze volt a bűnbánathoz, szidta a többieket, hogy hazudnak, bizonygatta, hogy ártatlan és kárhoztatta az igazságszolgáltatást”.