Arabul beszélt a két egyetemista Pécsen, megverték őket
Közösség tagja elleni erőszak miatt emelt vádat két fiatallal szemben, akik két arab egyetemistát bántalmaztak azok származása miatt. A két sértett jemeni állampolgárok, akik Pécsett, illetve Szegeden járnak egyetemre, írja a 24.hu a Pécsi Járási Ügyészségre hivatkozva.
![BJASZ20160614047 (1)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2829/28293/282932/28293239_75ddd59b92b7b9bf08d3d4a370c5cea9_wm.jpg)
Az eset még tavaly nyáron történt, amikor a két egyetemista az egyik pécsi üzletközpont előtt sétált és arabul beszélgetett. Az üzletház előtti padon ült a két támadó a barátaikkal, és egyikük az egyetemistáknak azt kiabálta, hogy „migránsok húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!”
A két diák odament hozzájuk, erre a két gyanúsított szidalmazni kezdte őket, majd utánuk eredtek, egyiküket a mellkasánál fogva megragadták, rángatni kezdték és a járdára lökték. Ő felállt, és elszaladt.
Ezután a két támadó a másik egyetemistára támadt, acélbetétes bakancsaikkal többször megrúgták. A bántalmazás alatt a két elkövető folyamatosan sértegette a diákokat a származásuk miatt.
A két elkövető a külföldi származásuk miatt bántalmazta a diákokat, így a cselekményük a súlyos testi sértés kísérlete mellett a közösség tagja elleni erőszak megállapítására alkalmas, írja az ügyészségre hivatkozva a lap.