Karácsony állatvédelmi chartát hirdetett

Állatvédelmi chartát hirdetett Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje vasárnap, hogy segítse az emberek és az állatok harmonikus együttélését a városban, tudósított az MTI a sajtótájékoztatóról.

Karácsony Kunhalmi Ágnessel, az MSZP országos választmányi elnökével, Szabó Rebekával, a Párbeszéd elnökségi tagjával és zuglói alpolgármesterrel, Perédi Gergellyel, a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület elnökével és egy kutyával közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy céljának tartja

  • új, korszerű állatmenhelyek létrehozását,
  • a kényszerszaporítókkal szembeni fellépést,
  • egy, a zuglóihoz hasonló ivartalanítási program kiterjesztését,
  • Budapest méhbarát várossá alakítását,
  • a biológiai szúnyogirtásra való átállást,
  • és a madarak, köztük a fecskék, továbbá a denevérek visszatalálását a városba.

Karácsony Gergely kérte, hogy az állatvédők és a magánszemélyek ajánljanak még témákat a chartához.

Kunhalmi Ágnes közölte, budapesti állatvédelmi ombudsman intézményének létrehozását kezdeményezik majd Karácsony Gergelynél, amennyiben a budapestiek főpolgármesternek választják. Szeretnék, ha az önkormányzat a jövőben pályázati úton támogatná az állatok ivartalanítását, chippel történő ellátását, valamint az oktatásban és az egészségügyben is nagyobb szerepet kapna az állatterápia.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva kijelentette, büszkék a hamarosan elkészülő zuglói Pillangó park beruházásra, amelyet hosszú lakossági egyeztetés előzött meg, több körben módosították a terveket, hogy azok a lehető legtöbb helyi igényt kielégíthessék. Hangsúlyozta, a projektben kizárólag növény-egészségügyi okokból vágtak ki fákat.

A napokban Rozgonyi Zoltán, a Fidesz-KDNP zuglói frakcióvezetője és Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke is bírálta Karácsony Gergelyt a Pillangó park beruházás miatt, kifogásolva a többi közt a "háromszoros túlárazást és a fakivágásokat.

(Borítókép: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, Szabó Rebeka, zuglói alpolgármester (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes, az MSZP országos választmányi elnöke és Perédi Gergely, a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület elnöke (b-j) egy kutyával a Budapesti Állatvédelmi Charta címmel tartott sajtótájékoztatón, a zuglói Kassai téren, 2019. június 23-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • FOMO
II. Erzsébet „edinburgh-i herceg” rózsákat ültetett Fülöp 100. születésnapján

A királynő nem feledi „erejét és támaszát”.

június 10., 11:07

  • Belföld
Megkapta az életmentő kezelést Lili, az SMA-s kislány

Már el is hagyhatta a kórházat.

június 11., 12:05

  • Belföld
Nem kell védettségi igazolvány, hogy a kivetítők előtt szurkoljunk

Péntek este 20 órakor már életbe is lépett, úgyhogy mindenki mehet meccset nézni.

június 11., 21:01

  • Külföld
Hamarosan csecsemőkön is tesztelik a Pfizert

Ősszel már a 2–11 év közöttiek oltására is engedélyezési kérelmet nyújthatnak be.

június 8., 18:23

  • FOMO
II. Erzsébet videóhívásban találkozott új dédunokájával

Meglehet a kulcs Harry hercegék és a királyi család közötti békéhez?

június 9., 13:36