Alex Soros Budapesten: a CEU-t betiltották, de nem győzték le
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Megtiszteltetésnek nevezte a Közép-európai Egyetem hétfői diplomaosztóján Alex Soros, hogy Budapesten szólalhat fel: a városban és az országban, amelyet – mint mondta – szeret. "Az országban, amelynek az állampolgára vagyok", emelte ki.
A Művészetek Palotájában mondott ugyanis a CEU végzősei előtt köszöntő beszédet Soros György fia, aki az Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) vezetésében is apja nyomdokaiba lépett, így a Soros adományából létrehozott és működtetett egyetem sorsára nézve is befolyással bír. Ugyan Alex soros azzal kezdte, azért van Budapesten, hogy gratuláljon a 2019-ben végzett évfolyamnak, sokkal inkább lehet üzenetértéke ennek a mostani látogatásnak az Orbán-kormány felé, hiszen a filantróp fia, az OSF elnökhelyettese maga is kiemelte: idelátogatott, hogy
elismerésemnek adjak hangot a CEU egész közössége számára mindazért, amit ki kellett állnia. Azért is vagyok itt, hogy átadjam édesapám üdvözletét, és elmondjam, mennyire büszke Önökre, mindenkire az elért eredményeikért, és mindazért, amit a CEU-nak sikerült elérnie az alapítása óta.
Azt is mondta, a diploma megszerzése önmagában is embert próbáló feladat, de mindezt a lex-CEU okozta zűrzavar és a bizonytalanság közepette elérni "valami páratlan, elképesztő dolog". Az ifjabb Soros bővebben is kitért arra, mi történt Magyarországon a CEU-val és hogyan alakul a CEU jövője:
Bár a magyar kormány azt állította, a CEU döntése volt, hogy elköltözik Budapestről, de ez egyszerűen nem igaz! A CEU-t betiltották. És ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról.
Ez az elüldözés Alex Soros szerint "az akadémiai szabadság és más szabadságjogok megtörésére irányuló átfogó kampány részét képezi", elég csak megnézni, mi történik éppen a Magyar Tudományos Akadémiával.
Talán a legrosszabb – és akik ezt okozzák, megúszhatják
– fogalmazott a filantróp, hozzátéve, szégyen, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri az eseményeket. Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet, mondta, kiemelve:
De szeretném biztosítani Önöket, a CEU-t nem győzték le. Valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban.
Ennek biztosítása céljából "feltőkésítjük az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét", jelentette be Alex Soros. Az Orbán-kormány főellenségének számító Soros György fia, aki maga is a kormányzati propaganda célkeresztjébe került már, azt is hozzátette ugyanakkor, nem adták fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységüket. Megköszönte azon magyarok támogatását is, akik kiálltak a CEU mellett.
Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk. Ez az intézmény kitart, épp úgy, ahogy Önök, a 2019-ben végzett évfolyam is kitartott az Önök ellen és ellenünk folyó hadjárat ellenére.
– fejezte be gratulációját Alex Soros, aki a most végzett CEU-s diákokról úgy fogalmazott: új inspirációt adnak mindannyiunk számára.
Soros György Bécsben járt
Soros György mindeközben pénteken az Osztrák Nemzeti Bank bécsi ünnepségén vette át a Joseph A. Schumpeter díjat az üzleti életben és a közgazdaságtanban elért innovatív eredményeiért. A díjat Ewald Nowotny, a bank kormányzója és a Bécsi Schumpeter Alapítvány elnöke adta át, aki felidézte Soros Györgynek “a tudás szabadsága és az ismeretek megszerzésének szabadsága melletti elkötelezettségét”.
Az osztrák közgazdász, Schumpeter emlékére létrehozott díjat korábban olyanok kapták, mint Helmut Kohl, Vaclav Klaus, Romano Prodi és Mario Draghi.
Szeptemberben a CEU megkezdi az első egyetemi tanévét az új bécsi campusán, ezzel kapcsolatban Soros a díj átvételekor azt mondta: "személyesen nagyon bátorítónak érzem a meleg fogadtatást Bécsben, ahol a CEU új otthonra talált.”
Sokszor írtunk arról, hogy a kormány még 2017 márciusában indított támadást a Soros György által alapított CEU ellen, azzal az első pillanattól kezdve nem túl hihető magyarázattal, miszerint rendezni kell a csalással, átveréssel működő külföldi egyetemek sorát. Aztán Lázár János egy őszintébb pillanatában csak elárulta, hogy az egyetem megtámadásának oka: Soros György.
A megváltoztatott feltételeket a CEU állítása szerint maradéktalanul teljesítette, ám a magyar kormány nem írta alá azt az államközi megállapodást New York állammal, amely a Magyarországon 2017-ben megváltoztatott felsőoktatási törvény (lex CEU) szerint feltétele lenne a képzések indításának.
A lex CEU ügyében az Európai Bíróság és a magyar Alkotmánybíróság (Ab) is vizsgálódik, hiszen a törvény számos jogi szakértő, köztük Sólyom László ex-államfő, az Ab korábbi elnöke szerint is alkotmánysértő, ám a testület elhalasztotta a döntéshozatalt a lex CEU-t érintő vizsgálatában arra hivatkozva, hogy határozatukkal meg kell várniuk az uniós bírósági döntést.
A kormány hajthatatlannak bizonyult, tavaly december 3-án pedig a CEU vezetése azt jelentette be, hogy hiába teljesítették a módosított magyar felsőoktatási törvény előírásait, a kormány nem hajlandó aláírni a működésüket garantáló nemzetközi megállapodást, ezért amerikai akkreditációjú képzéseiket Bécsbe költöztetik. Ehhez új campust is építenek Bécsben, és noha a Fidesz és az Európai Néppárt konfliktusában felmerült egy, Mafred Weber néppárti EP-frakcióvezető által bedobott megoldási javaslat, az intézmény pedig meg is kötötte megállapodásáta Müncheni Műszaki Egyetemmel, mindez a CEU amerikai akkreditációjú képzéseinek sorsát nem rendezte teljességgel.