Sorra vitte el a kocsikat, miközben jogosítványa sem volt
Kilenc hónap alatt öt autót lopott el egy 32 éves zirci férfi, emiatt most fegyházbüntetést szabna rá ki a Veszprémi Járási Ügyészség, írják az ügyészség honlapján. A lopások során a legtöbb autóval nem jutott túl messzire,
feltehetően azért, mert még jogosítványa sem volt.
Először 2018 júliusában vitt el egy kocsit Zircen egy családi ház garázsából. A kocsiban benne hagyták az indítókulcsot, így a férfi nyugodtan autókázott vele addig, amíg rendőri ellenőrzés miatt tetten nem érték. Az első esetben még sikerült a járművet épségben visszajuttatni tulajdonosához, azonban az esetek többségében az áldozatok autói nem úszták meg ennyivel.

Tavaly októberben ugyanis hasonló módon sikerült elkötnie egy másik autót, amit – vezetői tudás híján – menet közben tört össze, a roncsot pedig otthagyta egy mellékúton. A férfit ezután a rendőrök elkapták, rövid időre le is tartóztatták, de szabadulása után három újabb kocsit kötött el.
Veszprémben sikerült egy kisteherautó visszapillantóját letörnie, miközben megpróbált kihajtani vele a tulajdonos udvarából. Végül nem is jutott el vele sokkal tovább, még a város területén igazoltatták, ahol kiderült, hogy
nem csak jogosítvány nélkül, de ittasan is vezetett.
Egy másik kisteherautóval Zircen pedig szintén az udvarból próbált kihajtani, amikor nekiment az egyik támfalnak, olyannyira, hogy az autó fennakadt, és mozgásképtelenné vált.
Idén áprilisban Dudaron utolsó kísérletekor két autóval próbált egy manővert végrehajtani: nyitott ajtókkal állt ugyanis két kocsi egy családi ház udvarán. Közülük az egyikkel a férfi kiállt a ház elé, míg a másikkal elhajtott – később ez az autó is visszakerült a tulajdonosához.
A férfit újfent letartóztatták, és most vádat emeltek ellene. A vádirat szerint pedig az ügyészség kezdeményezi ennek fenntartását, valamint fegyházbüntetést szabna ki rá, eltiltaná a közügyek gyakorlásától és a járművezetéstől.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Belföld
Meghalt Weiland Annamária
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41