Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Igazságügyi miniszterhelyettes: Az egész Alaptörvényt felülvizsgáljuk

D KOS20190704001
2019.07.04. 14:52

Csütörtökön tartották Varga Judit igazságügyminiszter-jelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatását a parlamentben. A kétórás ülés után szerettünk volna egy rövid interjút készíteni a politikussal, a miniszteri meghallgatások után a jelöltek többsége néhány percig a sajtó rendelkezésére szokott állni. Varga a teremből kilépve azt mondta, hogy a bizottsági ülésen minden kérdésre válaszolt, hallgassuk vissza a felvételeket. 

Ha már nem állt meg, séta közben megkérdeztük, hogy szerinte szükség van-e alkotmányrevízióra, mire ismét elmondta, hogy az elmúlt két órában mindent elmondott a nyilvános meghallgatáson. Arra a felvetésre, hogy mivel ez a téma nem került szóba, nem mondta el a véleményét, azt felelte, hogy „akkor most már nem is fogom”. A leendő miniszter azt sem árulta el, hogy benne van-e az alkotmányozó testületben. 

A Vargát kísérő Völner Pál, igazságügyi miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkár egy árnyalatnyival közlékenyebb volt, az alábbi gyorsinterjút készítettük vele:

Mennyire demokratikus, hogy egy éve tart az Alaptörvény felülvizsgálata, és eddig semmit sem mondtak róla?

Máskor meg az a problémájuk, hogy nincsen elegendő idő a jogszabályok előkészítésére.

Annyit sem árultak még el hivatalosan, hogy milyen területeket érinthetnek a változások. 

Miután ezek még nem derültek ki, ezért nincs is mit mondani róluk.

Milyen területeket vizsgálnak?

Nyilvánvaló, hogy ha az alkotmányt vizsgáljuk, akkor az egészet vizsgáljuk. Ez egy általános felülvizsgálat.

Érinthetik tehát az ügyészséget és a bíróságokat is?

Mindent elmondtam ezzel kapcsolatban.

Mikor várható, hogy tájékoztatják a közvéleményt?

Ha lesz elkészült anyag, akkor mindenki láthatja majd.

Mivel nem egy hivatalos testület dolgozik az Alaptörvény felülvizsgálatán, elárulná, kik dolgoznak rajta?

Nincs is hivatalos vélemény sem. Előkészítő anyagokról sose beszél senki.

Szerdán írtuk meg, hogy a munkavállalók jogaitól a végrehajtó hatalom szerkezetén át az azonos neműek örökbe fogadásáig Orbán Viktornak konkrét tervei vannak arról, hogy mit változtatna meg az Alaptörvényben. A Fideszben nem mindenki érzi az alkotmányrevízió szükségét, azonban Finkelstein halálával és Habony kiszorításával Orbánnak nem maradt egyenrangú vitapartnere a pártban. Az alkotmánymódosításhoz erős legitimáció kell a kormányfőnek, ehhez Tarlósnak nyernie kellene ősszel, a Fidesz belső kutatásai szerint azonban necces lesz a főpolgármester-választás.

Cikkünk után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy „ezt a cikket felejtsük el, bár a tájékoztatás színvonala lehetne magasabb”. Lapunk kérdésére, hogy ki tudja-e zárni, hogy a cikkben említett témákat, területeket érintheti az alkotmányrevízió, Gulyás azt mondta, hogy „mivel az alkotmányrevízióról semmilyen döntés nem született, ezért semmit sem tudok kizárni”. Majd hozzátette, annyit ki tud zárni, hogy az egész téma nem áll összefüggésben a főpolgármester-választással. 

(Borítókép:  Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának és igazságügyi bizottságának együttes ülésén az Országház Nagy Imre termében 2019. július 4-án. - fotó:  Koszticsák Szilárd / MTI)