Az ÁSZ jelentése szerint a kiérkezési idő a problémás a vészhelyzeti betegellátásban
További Belföld cikkek
-
A világon egyedülálló hajók kezdték meg szolgálatukat a Balatonon
- Kevesebb a korrupciós bűncselekmény, csakhogy a kevesebb nagyobbat szól
- Barcelonában járt Lázár János helyettese
- Megszűnik az országos tűzgyújtási tilalom
- Fokozott rendőri készültség Pécsett a Pride miatt, David Pressman is a helyszínen van
Hiányosságokat tárt fel a vészhelyzeti betegellátás ágazati irányításában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2015 és 2017 közötti időszakot érintő ellenőrzése, írja az MTI az ÁSZ-jelentés alapján, amit teljes terjedelmében itt tud elolvasni.
Domokos László ÁSZ-elnök pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón az ellenőrzést összefoglalva azt mondta, a vészhelyzeti (sürgősségi) betegellátás rendszere a betegek számára folyamatosan hozzáférhető volt, azonban nem volt biztosított, hogy az egészségi állapotuk indokolta időn belüli ellátást megkapják.
A Semmelweis Tervben a mentésre vonatkozóan meghatározott célok megvalósítása érdekében történtek intézkedések, azonban az intézkedések ellenére a 15 percen belüli kiérkezés idejének aránya romlott
- írja a jelentés, de hozzáteszi, "az Országos Mentőszolgálat bővítette és fejlesztette a mentőállomás-hálózatát, növelte oktatási kapacitását, kialakította mentésirányítási rendszerét, valamint biztosította az ellátás során keletkező dokumentumok elektronikus bevitelét és rögzítését."
Domokos László a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy az e területet érintő, nagy nyilvánosságot kapott esetek, problémák kivizsgálása nem történt meg a számvevőszéki ellenőrzés által érintett időszakban, valamint törvénysértőnek nevezte, hogy a betegek - túlnyomó részben - nem kaptak tájékoztatást a sürgősségi betegellátótól az ellátási kategóriába besorolás eredményéről, annak jelentőségéről és a várható várakozási időről sem.
Az ÁSZ az ágazatért felelős miniszternek javaslatokat fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül kell intézkedési tervet készítenie.
"A lakossági kérdőíves felmérés értékelése azt mutatta, hogy a vészhelyzeti ellátást igénybe vevők többsége ismeri, milyen típusú panaszokkal fordulhat a vészhelyzeti betegellátó szervezetekhez. Az igénybevevők túlnyomó többsége elégedett volt az Országos Mentőszolgálat által végzett vészhelyzeti ellátással, míg a sürgősségi betegellátó intézményekben kapott ellátást a válaszadók mintegy fele ítélte elfogadhatónak.
A mentésre vonatkozó 15 percen belüli kiérkezési idő a válaszadók szerint mindössze az esetek felében teljesült.
A sürgősségi betegellátást nyújtó intézményekben az ellátás az esetek 57%-ában történt elfogadható módon, de az esetek kevesebb, mint felénél történt a válaszadók elvárása szerinti időn belül. Az esetek többségében a sürgősségi betegellátó nem adott tájékoztatást a betegkategóriába való besorolás eredményéről, ennek jelentőségéről és a várakozási időről sem"
- áll többek között a jelentésben.