Felfüggesztették Demeter Márta mentelmi jogát
MiutánPolt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztését, a parlament ma meg is szavazta ezt. A szavazati arány 131 igen, 52 nem, 0 tartózkodás volt. A döntéshez a jelenlévők kétharmada kellett.
Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke a döntés előtti felszólalásában azt mondta, az iratokból megállapítható, hogy Demeter Márta Kecskeméten a repülőbázison repülési naplóba tekintett bele. A szakreferens tájékoztatta, hogy az adatok nem nyilvánosak. Demeter megismer egy iratot, mely szerint 2018 szeptember 6-án egy honvédségi gépen Orbán Flóra nevű utas utazott.
Demeter Márta ezt nyilvánosságra hozta arra utalva, hogy a miniszterelnök lányáról lehet szó. Ez hivatali visszaélés bűntett megalapozott gyanúját veti fel, mondta Hargitai. Hozzátette: bizottságban megjelent Demeter Márta, elmondta álláspontját, ugyanakkor a bizottság 4-2 arányban a kiadás mellett döntött.
![Demeter Márta az LMP képviselõje interpellál az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. július 1-jén.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2862/28620/286207/28620707_917d143d8be459a8c7f0d9756bf6fffb_wm.jpg)
A döntés előtt az érintett is szót kapott a parlamentben. Demeter azt mondta, ellene felségsértési pert indítanak, ami senkit nem lephetett meg, "2018 március 15-én meg lett ígérve, hogy minden eszközzel leszámolnak a politikai ellenfelekkel", fogalmazott Demeter. Hozzátette: felmerül a kérdés, mitől félnek ennyire. Azt is mondta, hogy őt és az ellenzéki politikusokat az emberek azért küldték a parlamentbe, hogy ellenőrizzék a kormányt. Ezt akarja ellehetetleníteni a kormány.
Aztán azt mondta, az igaza tudatában áll az eljárás elébe. A dolga az ellenőrzés, ezt a munkát a jövőben is el fogja látni ő is és az ellenzék is, zárta felszólalását.
Az LMP-s Demeter Márta ellen négy parlamenti képviselő és egy magánszemély tett feljelentést hivatali visszaélés miatt, mert 2018 őszén egy írásbeli kérdésben azt sugallta, hogy Orbán Viktor egyik lánya katonai repülővel utazott haza Ciprusról. Amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, az ügyészség szerint Demeter a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. A büntetőeljárást akkor tudják lefolytatni, ha felfüggesztik a képviselő mentelmi jogát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
Augusztusóta zajlik vita a kérdésben.
35 perce
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47