Lövöldözés volt egy kecskeméti áruházban
![Screen Shot 2019-07-24 at 18.22.14.png](https://kep.index.hu/1/0/2875/28753/287533/28753369_b1fb218e1118f174533438c1145a4c40_wm.png)
Délután 4 óra 7 perckor lövés dördült egy kecskeméti áruházban, írja a police.hu. A rendőrök azonnal a Deák Ferenc téri Alföld Áruházhoz vonultak, ahol elfogták a feltételezett elkövetőt. Vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet miatt indított eljárást. A férfi elszámoltatása folyamatban van. A történtek során nem sérült meg senki.
A baon.hu információi szerint a férfi ki akarta végezni a nőt. Mint egy szemtanú a baon.hu-nak elmondta, a férfi 22 éven át az élettársa volt a boltban dolgozó nőnek, azonban a nő három héttel ezelőtt szakított vele. Úgy tudják, hogy a férfi már a kapcsolatuk során is többször agresszív volt, akadt olyan is, hogy testileg bántalmazta. Állítólag a férfi az elmúlt három hétben többször is életveszélyesen megfenyegette a nőt, vélhetően nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele. Helyszíni információik szerint a nő testőrt is fogadott emiatt maga mellé.
Mint a lap megtudta, a férfi egyébként vadász, a sörétes puskájával ment be az üzletbe, azzal a szándékkal, hogy végez a nővel. A nő gázsprével a férfi felé fújt, erre a férfi lövést adott le, de az mellément. Ezután a nő testőre leteperte a férfit, majd az áruház biztonsági őreivel visszatartották a rendőrök kiérkezéséig.
(Borítókép: google streetview)