Elgázolták, majd elrabolták az osztrák sportolónőt, aki végül ügyes taktikával menekült meg

2019.07.25. 17:58 Módosítva: 2019.07.25. 18:22

Nemcsak a szerencséjének, de lélekjelenlétének és rábeszélőképességének is köszönheti életét az a triatlonista és kerékpárversenyző nő, akit egy férfi rabolt el és tartott fogva órákon keresztül Ausztriában. A nő szabadulása után interjút adott a Kronen Zeitungnak.

A 27 éves Nathalie Birli kedden délután egy órás kerékpáredzésre indult a Grazhoz közeli Hofstätten an der Raab mellett, amíg élettársa otthon vigyázott 3 hónapos gyermekükre.  

Körülbelül fél órája biciklizett, amikor egy kavicsos úton számára is váratlanul elgázolta egy autó. Birli elesett, bal karja eltört. Az autó sofőrje kiszállt a kocsiból, odalépett hozzá, és fejbe verte egy bottal. Ezután ragasztószalaggal megkötözte, a kocsi hátsó ülésére lökte, visszaszállt az autóba és elindult. Birli az autóban egy időre elveszítette az eszméletét.

Amikor magához tért, egy karosszékhez kötözve találta magát egy régi házban – meztelenül. A nő számára hamar világossá vált, hogy egy félreeső helyen lévő házban van, nem számíthat segítségre. A férfi azt mondta neki:

Én most azt teszem, amit akarok. Holnap újra szabad leszel.

A nő úgy emlékezett, hogy támadója tele volt gyűlölettel. Bekötözte a szemét, bort és töményet itatott vele. A kezében közben végig egy kést tartott. Ezután befogta a nő orrát és száját, és meg akarta fojtani. Miután ez nem sikerült, arra kényszerítette a nőt, hogy üljön be egy hideg vízzel teli kádba, és ezután vízbe akarta fojtani. 

De a nő megőrizte lélekjelenlétét, és nemcsak az életéért könyörgött, hanem végig beszélt is támadójához. Elmondása szerint az hozta az áttörést, amikor a házban látott orchideákra terelte a szót, a régi ház ugyanis tele volt egzotikus virágokkal.

Amikor a szép orchideákra tereltem a szót, a férfi váratlanul megenyhült és kedves lett hozzám. Azt mondta, kertész, majd elkezdett mesélni nekem az elrontott életéről. Meghalt az apja, az anyja alkoholista lett, a barátnője pedig megcsalta őt egy másik férfival.

A sportolónő ezután azt javasolta a férfinak, hogy engedje el, ő majd azt mondja otthon, hogy baleset történt, elesett a biciklivel. A férfi végül belement az alkuba. Eloldozta a nő kezeit, és megengedte neki, hogy felöltözzön. A férfi éjfél körül beültette az autójába és elvitte egészen hazáig. A nő itt kiszállt, berohant a házba, magára reteszelte az ajtót, és felhívta az élettársát.  

Értesítették a rendőrséget, megindult a nyomozás. A rendőrök a nő biciklijén lévő komputer GPS-adatai alapján találták meg a Graz környékén álló házat, ahol a férfi fogva tartotta áldozatát. Szerdán hajnali 3-kor az osztrák Cobra különleges egység kommandósai behatoltak a házba, és elfogták a 33 éves férfit. A rendőrség közleménye szerint a férfi pszichés problémákkal küszködik.