Folytatódik az eljárás Czeglédy Csaba ellen
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárás folytatásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla - írja az MTI. Czeglédy a HVG-nek elmondta, hogy megtámadja a döntést a Kúria előtt.
Serfőző Katalin elmondta, a táblabíróság mindenben osztotta az ügyészség álláspontját, és a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás folytatására utasította a Szegedi Törvényszéket.
A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben.
Korábban mentelmi jog illette meg
Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért - a választási eredmény jogerőssé válásáig - mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást.
A döntés ellen a főügyészség fellebbezett, amelyet a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak indokaival egyezően fenntartott és a Szegedi Ítélőtáblától az eljárás folytatását kérte. A parlament július elején megszavazta a lex Czeglédyt is, ami kimondja, hogy ha a képviselőjelölt személyi szabadságot érintő, bíróság által – a jelöltté válás előtt – elrendelt kényszerintézkedés hatálya alatt áll, vagy vele szemben a képviselőjelöltté válást megelőzően vádat emeltek, akkor ezekben a büntetőeljárásokban nem illeti meg őt a mentelmi jog.
A Human Operator Zrt. ügyében készült vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
A Szegedi Törvényszék május 16-án - egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben - már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.
A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság négy vádlottról hozott - hármuk esetében jogerős - ítéletet. A Human Operator Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Három egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.