Rétvári szerint nálunk a gendersemleges vécék helyett szoptató-pelenkázó helyiségek kellenek

2019.08.01. 13:27 Módosítva: 2019.08.01. 13:27

Sok országban "a férfi és női mosdó mellé egy gender mosdót terveznek, míg a magyar kormány azon dolgozik, hogy a férfi és női mosdó mellé egy szoptató-pelenkázó helyiség is kerüljön" - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencián. A fórumot az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége rendezte. 

Rétvári szerint egy családbarát kormánynak a védőnőkön és a civil szervezeteken keresztül kiemelten kell foglalkoznia a gyermekek anyatejes táplálásának ügyével, és szakembereken keresztül kell segíteni a szoptatás terjedését. 

A kormány 2016-ban 50 százalékkal emelte a leadott anyatej literenkénti árát, így a korábbi 1800 forint helyett 2700 forintot kapnak azok az édesanyák, akik többlettejüket leadják. 2018-ban 10 milliárd forintos pályázatot indítottak bababarát kórházak kialakítására. Eddig 44 kórház kapott 6,3 milliárd forintot eszközfejlesztésekre, átalakításokra. A következő lépés a képzést, szemléletformálást helyezi előtérbe.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője azt mondta: az anyatej a legegészségesebb, a legmegfelelőbb táplálék az újszülötteknek, számos olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyet más módon nem lehet pótolni. A konferencián felolvasták Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár levelét, aki azt írta: a szoptatásra való képesség az anyák 92 százalékában megvan, európai összevetésben Magyarország a második helyen áll a 44 százalékos szoptatási aránnyal.