Elfelejtett becsekkolni? Készüljön a lehúzásra
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Intézményesített lehúzás és ugyanolyan túlszámlázás folyik itt, mint a Balaton-parti hekkeseknél
– mondta a Wizz Airrel partner földi kiszolgáló személyzet egyik munkatársa annak a magyar párnak, akik csak azután szállhattak fel a légitársaság berlini járatára, hogy kifizették a repülőtéri utasfelvételi díjat. Gyakorlatilag kétszer is.
A magyar vállalkozó és párja július 16-án, kedden a hajnali géppel utazott volna Budapestről Berlinbe, de elfelejtettek időben becsekkolni, ezért azt már csak a ferihegyi reptéren, személyesen intézhették a légitársaság földi kiszolgáló személyzeténél, a Malév GH Zrt.-nél.
A fapados légitársaság hivatalos oldala szerint ilyenkor 30 eurót, akkori árfolyam szerint 9950 forintot kell fizetni, a Wizz Airrel partner földi kiszolgáló személyzet viszont fejenként már 20 000 forintot kért a személyes becsekkolásért, mondta az Indexnek a pár férfi tagja.
Nem értettük, ezért először ki is álltunk a sorból, hogy ellenőrizzük a Wizz Air honlapját. De jól emlékeztünk, tényleg 9950 forintos pótdíjat írtak. Visszaálltunk és rákérdeztünk, hogy mégis miért kerül ez a szolgáltatás itt a duplájába. Ellentmondást nem tűrő hangon közölték, hogy náluk ez ennyi. Ha tetszik, utazunk, ha nem tetszik, maradunk.
Nem tetszett, de a pár fizetett és utazott. Miután átjutottak a kapun a földi kiszolgáló személyzet egy másik munkatársának is megmutatták a nyugtákat, amelyen az „airport checking fee″ (reptéri utasfelvételi díj) szolgáltatás helyett a „catch your flight″ (érd el a gépedet) megnevezés szerepelt.
Nehezen léptünk túl azon, hogy a földi kiszolgáló személyzet több pénzt szed be az utasoktól, mint amennyit maga a Wizz Air kér. A hölgy már a felmondását töltötte a cégnél, valószínűleg ezért állt szóba velünk. Rögtön azt kérdezte, tudjuk-e egyáltalán mit jelent az a bizonyos ′catch your flight′ nevű szolgáltatás? És egyáltalán, miért ez a szolgáltatás neve, miért nem ′airport checking fee′ néven fut? Hát, nem tudtuk.
A hölgy elárulta, a „catch your flight” szolgáltatással elvileg több extra szolgáltatás is járna, például a feledékeny utasoknak a pótdíj befizetése után nem kellene újra sorban állniuk. A gyakorlatban ez azonban szinte egyáltalán nem követhető nyomon. A nyugtákra pedig szándékosan nem a pontos megnevezés kerül, hogy az esetleges panaszokat később el tudják utasítani, hiszen azok így a Wizz Air felé is könnyen kimagyarázhatók. Merthogy a cég egyébként szerződésben szabályozza, hogy kezelési költségként legfeljebb 10 eurót, vagyis nagyjából 3300 forintot számolhatnak fel a földi kiszolgáló szervezetek. Ehhez képest a Malév GH a budapesti reptéren több mint háromszoros áron dolgozik. Forrásaink szerint havonta nagyjából 6000 tranzakciót végeznek, ami éves szinten már 72 000.
„Az utas izgul és inkább fizet”
A párral szóba elegyedő alkalmazott szerint „a cégen belül egyfajta ösztönző rendszer működik, hogy ki tud minél többet lehúzni a Wizz Air utasairól.” És ez nyilván a legtöbb esetben sikerül is, hiszen
az utasok izgulnak, hogy lekésik a gépet, minél gyorsabban túlesnének a kifizetésen, de mégis rossz érzéssel távoznak, hiszen valahol érzik, hogy lehúzták őket.
A Malév GH Zrt. éves beszámolójából kiderül, hogy a belföldi értékesítés néven futó árbevétele minden olyan bevétel, amit a Wizz Airtől, és amit az utasoktól szed be. Utóbbinak viszont csak egy részét kell továbbutalnia a diszkont légitársaságnak, a többi a saját jutaléka marad. A cég éves beszámolója szerint
a belföldi értékesítésből származó árbevétel 2017 és 2018 között bombasztikus, mintegy 1,2 milliárd forintos növekedést ért el.
Az adatokra rálátó forrásaink szerint ennek mintegy fele származik abból, hogy a Wizz Air járatszáma folyamatosan növekszik, és hogy 2017 folyamán a járatok kiszolgálásárért fizetett díjat, járatonként körülbelül jelentősen megemelték. A másik fele, vagyis több százmillió forintot viszont utasok megrövidítéséből szerzik.
Az Index forrása szerint a Wizz Airnél hegyekben állnak az utaspanaszok, de a legtöbb esetben nincsenek válaszok. A magyar pár férfi tagja először azért mondta el a történetét, hogy más ne kerüljön hasonló helyzetbe. Később viszont úgy döntött, jogi lépéseket tesz a Malév GH ellen. A céget mi is megkerestük és arról érdeklődtünk, hogy
- a földi kiszolgáló személyzet miért a pótdíj dupláját szedi be,
- pontosan mit takar a catch your flight nevű szolgáltatásuk,
- van-e választási lehetőségük az utasoknak? Kérheti a catch your flight szolgáltatás helyett az airport checking fee szolgáltatást?
- Ha igen, erről tájékoztatják-e az utasokat?
- Ha nem, miért nem tehetik meg?
Kérdéseinkkel megkerestük a Malév GH Zrt.-vel szerződésben álló Wizz Airt is, hogy érkeztek-e panaszok az úgynevezett catch your flight nevű szolgáltatással kapcsolatban. Szerettük volna azt is megtudni, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy a földi kiszolgáló személyzetük Budapesten dupla annyi pénzt kér el, mint amennyit maga a Wizz Air felszámol a pótdíjért. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után megkaptuk a Wizz Air válaszát, amiben azt írják, hogy
„minden esetben az előre meghirdetett áron értékesíti szolgáltatásait utasainak. Az aktuális árakról légitársaságunk honlapján, valamint a Wizz Air utasfelvételi és jegyértékesítési pultjainál is egyértelmű tájékoztatást adunk, beleértve a földi kiszolgáló partnereink által felszámolt kezelési költségeket is.
A Wizz Air üzletpolitikájával nem összeegyeztethető, ha utasainknak a feltüntetettől eltérő összeget számolnak fel, vagy a meghirdetettől eltérő szolgáltatást értékesítenek. A Wizz Air nem árul „Catch your Flight” nevű szolgáltatást, és megtette a szükséges lépéseket, hogy a légitársaság utasfelvételi pultjainál ne értékesíthessenek nem a WIZZ által kínált szolgáltatásokat, továbbá valamennyi partnerünket határozottan felkértük, hogy minden utast megfelelően tájékoztassanak az esetleges többletszolgáltatások tartalmáról és áráról.
Hozzáteszik azt is, hogy munkatársaik a következő napokban ellenőrizni fogják, hogy budapesti földi kiszolgáló partnerünk a Wizz Air üzletpolitikájával összhangban értékesíti szolgáltatásait utasainknak a budapesti repülőtéren. Arra kérik az utasokat, ha bármely repülőtéren a Wizz Air holnapján közölt díjaktól eltérő árral vagy szolgáltatással szembesülnek, kérjenek részletes árlistát, és ne fizessenek olyan szolgáltatásért, amelyet nem kértek.
Arra nem tértek ki, hogy számíthat-e bármilyen büntetésre a Malév GH és arról sem írtak, hogy az eddig megkárosított utasokat, hogyan kívánják kompenzálni.
(Borítókép: Bakró-Nagy Ferenc / Index)