Nem árulja el a kormány, kinek vesznek autókat 82 milliárdért

02
2019.08.03. 14:03

Nem cáfolta a Pénzügyminisztérium államtitkára, hogy az Orbán-kormány 82 milliárd forintot akar elkölteni új gépkocsik vásárlására. Írásbeli kérdéssel fordult ugyanis az idevágó sajtóhír megjelenését követően a Pénzügyminisztériumhoz Harangozó Tamás.

Az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság összesen mintegy 82,5 milliárd forint értékű pályázatot írt ki személyautók, valamint más gépjárművek beszerzésére és szervizelésére. Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt akarta tudni, pontosan hány darab, milyen típusú autóról van szó, és hogy konkrétan kiknek vásárol 82 milliárdért gépjárműveket a kormány, mi a valódi terv.

Varga Mihály pénzügyminiszter helyett azonban Bodó Sándor, a foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár válaszolt csupán. Annyit írt a szocialista képviselőnek:

A kormány célja, hogy a rendelkezésre álló eszközpark a mai kor elvárásainak megfeleljen, a közügyek ellátását a lehető legnagyobb hatékonysággal támogassa. A megjelent gépjármű-beszerzési felhívás eredményeként több mint 1000 intézmény valósíthat meg saját beszerzéseket. Így lehetőség nyílik az elöregedett járműpark lecserélésére, amellyel jelentős üzemeltetési megtakarítás érhető el.

Mindebből tehát nem derül ki, pontosan kinek vásárolja a kormány az új autókat, és hogy hány darab gépjárműről lehet szó. 

07
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Ha a 82 milliárd forint közpénzből megfelelő számú mentő- és tűzoltóautót vesznek, akkor azt mondom: éppen ideje! Ha viszont tízezer új közép és felső kategóriás személygépkocsira, terepjáróra akarnak ennyi pénzt elkölteni, az elfogadhatatlan

– írta Harangozó, hozzátéve, amíg nem kap valódi tájékoztatást, megismétli kérdéseit.