Nem indul újra a XVII. kerület fideszes polgármestere
Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere Facebookon jelentette be, hogy nem indul újra a kerület vezetéséért az önkormányzati választáson. "Szándékaim ellenére a betegséggel vívott küzdelmem még több energiát kíván, ezért most kizárólag a gyógyulásomra, valamint a családomra koncentrálok és visszalépek a polgármester-jelöltségtől" - írta a kormánypárti politikus, aki maga helyett alpolgármester kollégáját, Horváth Tamást ajánlotta a választók figyelmébe.
Riz visszalépése viszonylag váratlan, mert másfél hónapja indította újra Facebook-oldalát, ahol azt írta, szeretne sok új tervet, gondolatot és hasznost hírt megosztani, valamint hogy "folytassuk és bővítsük itt is a megkezdett párbeszédet, építsük, formáljuk együtt Rákosmente jövőjét, emberi közösségét".
Néhány nappal ezelőtt Miskolc fideszes polgármestere, Kriza Ákos is betegségre hivatkozva lépett vissza az őszi választástól. Ebben a cikkünkben részletesen foglalkozunk azzal, hogy a betegsége mellett milyen okai lehetnek még Kriza visszalépésének.