Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

180-nal csapódott oszlopnak a 20 éves sofőr Eplénynél, kettészakadt a BMW

2019.08.19. 19:47 Módosítva: 2019.08.19. 20:05

Az RTK Klub híradójából tudhattunk meg részleteket a vasárnapi halálos balesetről, ami Gyulafirátót és Eplény közt történt.

Az RTL információi szerint a 20 éves, zirci sofőr 180 km/órával hajtott, amikor lesodródott a 82-es főútról, és egy oszlopnak csapódott. A sofőr kirepült az autóból, életét nem tudták megmenteni. Az autó utasát mentőhelikopterrel vitték kórházba, súlyos sérüléseket szenvedett, de stabilizálták az állapotát. 

A Híradónak a sofőr egyik barátja azt mondta, a fiatal sofőr építkezéseken dolgozott, abból gyűjtötte össze a kocsira való pénzt. Néhány hónapja vette meg, ekkor szerzett jogosítványt is.

A helyszíni felvételeket nézve úgy tűnik, mintha két autó szenvedett volna balesetet, pedig ez ugyannak a BMW-nek a roncsa, de az ütközés erejétől kettészakadt az autó. A sofőr felőli oldalból semmi nem maradt.

A 82 főút ezen a szakaszát pár éve újították fel, nagy forgalmat bonyolít. Gyakoriak rajta a száguldozók, a veszélyesen előzgetők, és szinte minden napra jut egy-egy baleset is. 

A rendőrség szerint a gyorshajtás az egyik leggyakoribb oka a baleseteknek, idén már körülbelül 2400 sérüléssel járó baleset történt emiatt.