Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

A Szentendrei úti fák miatt feljelentést tevő lakó szerint törvénytelenül kezdik meg a felújítást

2019.08.21. 17:13 Módosítva: 2019.08.22. 15:25

Felsorakoztak szerdán a munkagépek a Szentendrei út felújításához, amit eredetileg július 22-én megkezdtek volna, de Jánossy András közgazdász feljelentése miatt mégsem indulhatott el a munka. A környéken az alábbi felhívás szerepel: azokat az autókat, amiket még nem vittek el onnan, csütörtökön elszállítják.

colas2
Fotó: Olvasónk

A helyszínről az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje, Kiss László írta meg, hogy szerda reggel a Szentendrei út felújításával megbízott cég munkatársai (Colas) lezárták az útszakasz egy részét, de az érdemi munkákat még nem kezdték el. A cég felvonulásából számára úgy tűnik, hogy a főváros annak ellenére adta át a munkaterületet, hogy nem rendelkezett érvényes engedélyekkel, hiszen az engedélyek felülvizsgálata még folyamatban van.

Jánossy András, aki a budapesti fa- és zöldfelület-védő hálózat aktivistája már két feljelentést is tett, és ügyészségi eljárást kezdeményezett a Szentendrei út és a Vasút sor mentén kivágni tervezett fák ügyében. Ahogy mi is megírtuk, azért kérte a fák kivágásának felülvizsgálatát, mert a kivágásról a lakók megkérdezése nélkül döntöttek, és mert szerinte a szükséges munkák elvégezhetőek lennének a fák kivágása nélkül is, ennek a lehetőségét pedig előzetesen nem vizsgálta meg a kivitelező.

Nem fejeződött be az eljárás?

A BKK augusztus 13-án közleményt adott ki, hogy 21-én indulnak a munkák, miután a fakivágás elleni bejelentés az ügyészség szerint alaptalan volt, és erről döntés született.

Csakhogy a feljelentő azóta már egy másik feljelentést is tett, és szerinte ténylegesen nem fejeződött be az ügyészségi vizsgálat sem, mivel a BKK által említett ügyben a Fővárosi Főügyészség állásfoglalásával szemben az előírt határidőn belül felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfőbb Ügyészséghez.

Jánossy szerint mivel ez az eljárás még nem fejeződött be, nem állíthatta volna úgy be a BKK, mintha megszületett volna a végeredmény, és az ügyészség az engedélyek végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelmet mint alaptalant végérvényesen elutasította volna.

A BKK a közleményben azt állította, „a Fővárosi Önkormányzat továbbra is elkötelezett a zöldfelületek védelme, megújítása és bővítése mellett. A területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen, amelyhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek. Ezek pótlásaként összesen 283 fa ültetése történik meg, jelentősen bővítve a kerületi faállományt. Ebből a felújításban érintett területen 25 fa ültethető el, a többi a III. kerület más részén gyarapítja majd a zöldállományt.”

Rongálás és lopás lenne?

Az ügyben feljelentést tevő Jánossy szerint azonban ténylegesen mindkét fakivágási engedély – a 15 fára kiadott éppúgy, mint a 10 fára kiadott – már rég érvényét veszítette, mert az engedély alapjául szolgáló tulajdonosi hozzájárulás érvénye mindkét esetben lejárt.

Ezért szerinte a fák kivágása jelentős kárt okozó rongálás lenne, a kivágott fák elszállítása pedig jelentős kárt okozó lopás. Ennek megelőzése érdekében fordult a rendőrséghez, de feljelentést tett közérdekű adattal való visszaélés miatt is, amit szerinte hamis közérdekű adat közzétételével követtek el.

Jánossy szerint még három ponton hibázik a BKK közleménye:

  • Nem felel meg a valóságnak, hogy „területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen”. A „zöldfelület-rendezés” 2018. februári kiviteli tervét készítő tervezőnek az egy évvel korábban, 2017 februárjában készített tervváltozatában még megőrzendőként szerepelt a kiviteli tervben kivágandónak minősített 26 fa mindegyike (míg 5, akkor kivágandóként megjelölt fát utóbb maradóvá, a közműcsere munkálatai során megvédendővé minősítettek át), azaz a tervező elkerülhetőnek tartotta a 25 fa kivágását. 
  • Nem felel meg a valóságnak az a kettős állítás, hogy a kivágni tervezett 25 fa „pótlásaként összesen 283 fa ültetése történik meg, jelentősen bővítve a kerületi faállományt”. Ugyanis mint a 2018. februári kiviteli terv Műszaki leírásában olvasható „A tervezési területen, az üres fahelyeken, illetve a kivágott fák helyén összesen 26 db új útsorfa telepítésre van mód. A tervezési területen kívül fapótlási okokból további 117 db fa telepítendő”. Ez a 143 db a BKK által elfogadott szám, hiszen ezzel a kiviteli tervvel írta ki és nyerette meg a Colasszal a közbeszerzési pályázatot – azaz nem „történik” 283 facsemete ültetése, hanem csak 140-nel kevesebb fácskáé. Másrészt hamis, megtévesztő azt sugallani, hogy a 283 facsemete ültetése bővítené a kerületi faállományt, hiszen a lombkorona tekintetében – ami árnyékot ad, levegőminőséget javít, fasori látványt nyújt – jelentős csökkenést eredményezne a csere, évtizedekre szólóan.
  • Hamis, hogy a 283-as darabszámból „a felújításban érintett területen 25 fa ültethető el”. Valójában a kiviteli terv nem irányozza elő minden kivágott fa, korábbról ottmaradt csonk vagy egyéb fahely beültetését (pedig ez lehetséges volna), sőt az új ültetések közül is 4 nem más, mint átültetés.

A BKK-t és a Főpolgármesteri Hivatalt is kértük, hogy reagáljanak ezekre a pontokra, de a válasz egyelőre nem érkezett meg.

A feljelentő a Legfőbb Ügyészséghez benyújtott felülvizsgálati kérelmét úgy módosította, hogy ha az érvényüket veszített határozatok helyébe azonos tartalmú új határozatok léptek, akkor a határozatok végrehajtása felfüggesztésére irányuló kérelmemet az eredeti tartalommal és indoklással tartja fenn, tehát hogy törvénysértő volt a fák kivágásról az érintett házak tulajdonosai, illetve lakói bevonása nélkül – valamint a közműcsere alternatív lehetőségeinek megvizsgálása nélkül – határozatot hozni.

Jánossy András közérdekű adatigénylést is benyújtott. Ebben kéri az üggyel kapcsolatos összes dokumentum, üzenetváltás közzététele mellett az összes budapesti, a főváros vagy a BKK kezelésében lévő fára vonatkozó valamennyi adatot a törzsátmérőtől kezdve a fa állapotának felmérésekor készült dokumentumokig.

Ezt tervezik

A tervek szerint a III. kerületi Szentendrei út Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti, több mint 1 kilométeres szakaszt és környezetét újítják fel. A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával megvalósuló rekonstrukció során az útszakaszt újraaszfaltozzák, ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül, rendezik a parkolási helyzetet, a közvilágítást, a vízelvezetési rendszert és a zöldfelületeket. A várhatóan 2020 tavaszáig tartó felújítás alatt, a Mátyás király út októberbe nyúló felújítása miatti egyirányúsítás mellett, a Szentendrei utat egyirányúsítják a városhatár felé. 

Az ügyben nyilatkozó Kiss László ellenzéki jelölt szerint az eredeti, 2017-es tervvázlat még nem is számolt a fák kivágásával, ezért nem igaz, hogy a beruházás során elkerülhetetlen az ilyen mértékű természetpusztítás. Felszólította a fővárosi önkormányzatot, hogy az érvényes engedélyek hiánya miatt vegye vissza a vélhetően átadott munkaterületet és a civilek, valamint az ott élők bevonásával dolgozzák át a terveket.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi médiaegyüttműködés részeként készült. Az együttműködés keretében az egész világon több mint 250 újság kiemelten foglalkozik a klímaváltozás témájával. Az Indexen nem csak ezen a héten foglalkozunk sokat a fenntartható jövővel, mindig odafigyelünk a környezeti témákra. Csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen!