Zalaegerszegi szívsebész: Úgy éreztem, hogy ebben a légkörben megfulladok
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az egyik betegének rokona tette ki a Facebookra, azt viszont nem tudja, hogy néhány óra után miért tűnt el onnan, de a Zala Megyei Szent Raffael Kórház szívsebésze az Indexnek elismerte, hogy csütörtökön az ő felmondási levele került nyilvánosságra. Alotti Nasri 25 évig dolgozott a zalaegerszegi kórházban, ahol 1997 óta vezette a Szívsebészeti Osztályt. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy júniusban egy 48 éves férfi meghalt az osztályán.
A beteget korábban a soproni és a szombathelyi kórházban is kezelték, végül június 11-én, kedden vették fel a zalaegerszegi kórházba.
A férfi beteg már korábban a látókörünkbe került, de csak azután engedélyeztem, hogy az osztályunkra kerüljön, hogy Sopronban a szakszerű előkészületeket elvégezték. Sürgős koszorúér műtétre várt, melyet a szakma szabályai szerint legkésőbb a felvétel másnapján, tehát június 12-én, szerdán el kellett volna végezni
– mondja az Indexnek Alotti Nasri.
Az osztályvezető főorvos ezekben a napokban egyébként már szabadságon volt, de azt mondja, kollégáival telefonon konzultált, külön felhívta a figyelmüket arra is, hogy veszélyeztetett betegről van szó. Arról is egyeztettek, hol található a beteg úgynevezett szívkatéterezési filmje, amely az operációhoz elengedhetetlenül szükséges volt.
A konzultáció után azonnal intézkedtem, hogy a kórház számítógépein is meglegyenek, de csütörtök reggelre a szombathelyi kórház azt CD-én is eljuttatta az osztályunkra. Ehhez képest még aznap sem került a műtőbe a beteg.
És még hétfőn is az osztályon feküdt, amikor az osztályvezető főorvos visszajött a szabadságáról. Mint kiderült, a 48 éves férfit a programozott műtétekhez sorolták, így kedden, azaz június 18-án operálták volna meg, de még ekkor is egy nappal későbbre tolták volna a műtétet, ezt azonban a főorvos nem hagyta.
Végül Kedden hajnalban a nővérek hívták, hogy a fürdőszobában holtan találták a beteget.
Alotti Nasri azóta sem tudja, hogy az ügyben indult-e belső vizsgálat, őt ugyanis erről a konkrét esetről soha, senki nem kérdezte. Pedig szerinte a vizsgálat sok mindenre választ adhatott volna, például arra is, hogy miért nem műtötték meg a beteget időben.
A főorvos az eset után nem sokkal beadta a felmondását. Mint mondja, „úgy érezte, hogy ebben a légkörben megfullad”. Nehezményezte, hogy a kórház vezetése nem próbálta meg visszatartani az egyik szívsebészüket, aki idén tavasszal mondott fel, és azt is egyre nehezebben viselte, hogy az ellátási hiányosságok miatt előfordult, hogy műtéteket kellett elhalasztani.
Előfordult, hogy egy szívbillentyűre három beteg várt egyszerre. Voltak éjszakák, amikor imádkoztam, hogy ne essen be egy sürgős eset, mert nem tudom megműteni.
A zalaegerszegi kórház szívsebészeti osztályára ugyanis Zala, Vas, Veszprém megyéből és Győr-Moson-Sopron megye egy részéből küldhetik a felnőtt betegeket.
A kórház szívsebészeti osztályának volt főorvosa hivatalosan 2020. december 31-ig vezette volna az osztályt, így azonban szeptember 4-ével távozik a kórházból. Az osztályon két szakorvos és két rezidens orvos maradt, így pedig szerinte komoly problémák lehetnek az ellátásban. Ezt azonban a kórház vezetése másképp látja. Csütörtökön délután közleményben reagáltak a nyilvánosságra került felmondó levélre, melyben azt írják, hogy a szívsebész levele „több súlyos, becsület csorbítására alkalmas, a szívsebészeti osztály és a kórház szakmai munkáját megkérdőjelező állítást tartalmaz”.
Sajnálatos módon a levél hangneme és írójának egyéni látásmódja, amelyet felindultsága okozott annak megírásakor, saját vélemény alapján rossz színben tünteti fel az intézményben folyó szakmai és igazgatási munkát, ezért annak tartalmát a leghatározottabban visszautasítjuk.
Halász Gabriella kórházigazgató hozzáteszi, hogy „a kórház szívsebészeti osztályán a szakmai munka Alotti Nasri távozása után is megfelelő színvonalon, szakmailag magasan képzett szakorvosok részvételével, a szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosításával, az elvárható gondosság maximális figyelembevételével zajlik”. A levél végén pedig megköszöni az orvos 25 éves munkáját.
A szívsebész az Indexnek azt mondta, a főigazgató közleményét fenyegetésnek tekinti, és szerinte megalázó, hogy Halász a felmondáskor személyesen nem köszönte meg a munkáját. Az orvos augusztus 1-től egyébként a szabadságát tölti. Munkát keres. Azt mondja, felmondása óta több megkeresést is kapott, de még nem döntött. Abban viszont biztos, hogy az országot csak akkor hagyja el, ha minden kapu bezárult.