Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Nem döccenés vagy hullámvölgy, hanem frontális ütközés és robbanás

2019.09.03. 13:28

A Jobbik bemutatta programját az önkormányzati választások kampányában, a DK a költségvetési bizottság összehívását kezdeményezi a forint gyengülése miatt, a Liberálisok lemondatnák Rétvári Bencét, mert „antiszemita politikust éltet a Fidesz-kormány államtitkára”, az LMP pedig azt kéri, ne hosszabbítsák meg a Mátrai Erőmű üzemidejét. Egy félkeddnyi kampányhír.

Majd a megválasztott főpolgármester első száz napja után véleményezünk

Bemutatta önkormányzati választási programját a Jobbik keddi sajtótájékoztatóján, írja az MTI. Sneider Tamás pártelnök „szolidáris nemzeti jövőképként” jellemezte a programot.

Sneider szerint sem a kormánynak nincs programja, sem rajtuk kívül az ellenzéknek, pedig éppen az elgondolások, víziók ütköztetése a nyugat-európai demokrácia egyik alapja, és „erős elgondolások nélkül nincs erős Magyarország”. Sneider Tamás elmondta: a kisebb települések „elképesztő demográfiai válságát” úgy kezelnék, hogy ezeket a falvakat, városokat élővé, élhetővé tennék például azzal, hogy ahová lehet, iskolát, óvodát, rendelőt, kórházat, templomot vinnének, gondoskodva arról, hogy legyen, aki működteti ezeket.

Az önkormányzatoknak visszaadnák a járóbeteg-szakellátás vagy a közösségi iskola működtetésének jogát, valamint helyreállítanák az erős megyerendszert, amely korábban, ha problémákkal is, de működtette a helyi közösségi közlekedést, a hulladékelszállítást, a szociális és idősotthonok üzemeltetését. A Jobbik elnöke fontosnak nevezte, hogy csak írni-olvasni tudó, alapvető matematikai műveletekkel boldoguló, súlyos, életellenes vagy pénzügyi bűncselekményt el nem követett ember lehessen a jövőben polgármester. Arról is beszélt: az önkormányzatoknál is meg kell történnie az elszámoltatásnak.

Amikor pedig Karácsony Gergely támogatásáról kérdezték, a pártelnök kijelentette, „inkább azt mondjuk, hogy legyen változás Budapest életében, de az is egyértelmű, hogy mi nem szeretnénk túlságosan elköteleződni olyan politikai tömb iránt, amely talán olyanokat is felvállal, amiket a Jobbik nem tudna felvállalni”. Konkrétumok nélkül „túlságosan liberális vagy túlságosan baloldalinak gondolt eszmékre” utalt. Hozzátette: a megválasztott budapesti főpolgármester tevékenységéről működése első száz napja alapján mondanak majd véleményt.

Nem döccenés vagy hullámvölgy, hanem frontális ütközés és robbanás

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának DK-s elnöke a testület rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a „forintválság” miatt, írja az MTI. Varju László keddi sajtótájékoztatóján kezdeményezését azzal indokolta: „történelmi mélyponton” van a magyar fizetőeszköz, Magyarország elérkezett minden idők leggyengébb forintjához.

Hozzátette, hogy ez újabb drágulást okoz majd a benzinkutakon és a boltokban, de nem csak az embereknek van miért aggódniuk, hiszen a forint gyengülése ugyanúgy érinti a vállalatokat és a kormányt is. A költségvetési bizottság DK-s elnöke arra figyelmeztetett: a „rekordgyenge” forint átírja az ország államadósság-mutatóit, és veszélybe sodorhatja a költségvetést is.

Felelős vezető nem nézheti tétlenül ezt a folyamatot – mondta Varju László, aki szerint a költségvetési bizottság rendkívüli ülésén a Magyar Nemzet Bank elnökét, a pénzügyminisztert és az Államadósság Kezelő Központ vezetőjét hallgatnák meg. A DK szerint a jelenlegi helyzetben az euró mihamarabbi bevezetése az egyetlen hosszú távú megoldás, és amíg ez nem történik meg, addig nincs biztonságban sem az államháztartás, sem a jövő évi költségvetés.

"Egyértelmű, hogy a forint komoly bajban van, ez nem egy döccenés vagy hullámvölgy, amin átsuhanunk majd, hanem egy frontális ütközés, amiben azt kell végiggondolni, hogy még ki tudunk-e szállni az éppen felrobbanni készülő helyzetből"- fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra: a szomszédos országok mindegyikében van céldátum az euró bevezetésére.

„a zsidóság Keletről szabadon beözönölve...”

Antiszemita politikust éltet a Fidesz-kormány államtitkára címmel jelentettek meg közleményt a Liberálisok. Azt írják:

„A Magyar Liberális Párt magyarázatot követel az Orbán-kormány államtitkárától, Rétvári Bencétől, hogy miért vett részt az antiszemita Kornis Gyula szobrának az avatásán Vácon. Arra kérjük a Fidesz–KDNP politikusát, foglaljon állást azzal kapcsolatban, mit gondol a Horthy-kormány oktatási államtitkárának az alábbi gondolatairól:

a zsidóság Keletről szabadon beözönölve, békésen először elhódította a magyarság anyagi, majd szellemi kultúráját. [.] Fajával veleszületett radikalizmusa és utilitarizmusa egy félszázad alatt a magyarság szellemét megrontotta.

Ha egyetért vele, akkor azonnali hatállyal mondjon le tisztségéről! Ha nem ért egyet, akkor kérjen bocsánatot, amiért részt vett a szoboravatáson, és mielőbb intézkedjen a szobor eltávolításáról! Továbbá meg szeretnénk tudni, hogy az államtitkár úr egyetért-e Kornis azon gondolatával, miszerint a magyar értelmiséget „hungarizálni” kell az „eljudaizálódásával szemben”.

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt ügyvivője nyílt levelet ír Rétvári Bence államtitkárnak annak érdekében, hogy választ kapjon a kérdéseinkre. „Elfogadhatatlan, hogy miközben az Orbán-kormány a zsidó-keresztény kultúra védelmezőjeként tetszeleg, újabb és újabb zsidógyűlölő politikusokat és közéleti szereplőket rehabilitál. A gyűlöletpolitika épp úgy elfogadhatatlan, mint a képmutatás!”

A szoboravatásról és Kornis zsidózásáról a Mérce számolt be.

Ungár: Tarlós nem egy zöldpolitikus

Az LMP országgyűlési képviselője továbbra is azt követeli, hogy ne hosszabbítsák meg a Mátrai Erőmű üzemidejét, Ungár Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján klímagyilkosnak nevezte a létesítményt, írja az MTI.

Kifogásolta, hogy az erőmű működését felügyelő minisztérium a közérdekű adatigénylésére szerinte jogellenesen nem adott választ arra, milyen jövőt szán az erőműnek. Az LMP politikusa szerint ez egyet jelent az üzemidő-hosszabbítással.

Ungár elmondta, pártja határozati javaslatot terjesztett a Ház elé a hosszabbítás megakadályozása céljából. Erről legközelebb ősszel szavazhatnak a képviselők. Ungár Péter kijelentette: ha a kormánypártiak leszavazzák az indítványt, az azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP csak szavakban klímabarát, valójában fontosabbnak tartja, hogy Mészáros Lőrinc erőműve tovább működhessen.

Ungár Péter a Tarlós István és Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltek között zajló, fakivágásokról szóló vitáról azt mondta: Tarlós István főpolgármestert nem tartja zöldpolitikusnak.