Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Miattuk jobb ez a világ, írta a mentős arról a hat civilről, aki segített a váci halálos balesetnél

2019.09.08. 10:26

Civilek hősiességéért és a segítségnyújtásért mondott köszönetet nyilvános Facebook-posztjában egy motoros mentős, aki részt vett a szombati tragikus kimenetelű, három áldozatot követelő Vác környékén történt baleset mentésében.

Lausch Patrik részletesen beszámolt riasztása és a helyszínre érkezése körülményeiről, valamint arról: 6 sérül volt, és első kiérkezőként mindössze 3-an voltak a helyszínen mentősök, így civileket kellett bevonniuk a munkába, mert 2 embert kellett egyszerre újraéleszteni az özönvízszerű esőben, az út mentén.

Több száz ember volt a föltorlódott kocsisorban, de összesen 6-an voltak hajlandóak a szakadó esőben nekiállni segíteni

– írta a hivatásos mentős, aki szerint a váci bajtársai is emberfeletti küzdelemmel, hősként dolgoztak, míg más mentősöknek a rossz idő, a zivatar és a vízátfolyások nehezítette az odajutását. Tehát ez a hat civil ember segítette a mentést hosszú ideig.

A mentős részletesen leírta mindazt, amit segítőiről ebben a helyzetben megtudott, és egyértelművé tette azt is, posztja célja az, hogy magukra ismerjenek, és így kifejezhesse háláját.

Miattuk volt esélye a sérülteknek. (...) Miattuk jobb ez a világ

– fogalmazott a vélhetően még mindig az eset hatása alatt álló mentős, akinek posztja itt olvasható el teljes terjedelemben:

Megírtuk, szombaton hárman meghaltak, amikor két autó összeütközött a 2-es főút Váchoz közeli szakaszán. A baleset a főút 43. kilométerszelvényében történt.