Pártai Lucia beszállt a politikába
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Pártai Lucia, ismert meteorológust is felkérték, hogy induljon az őszi önkormányzati választásokon.
A Nemzeti Választási Iroda független jelöltként vette nyilvántartásba Pártait, aki az Indexnek azt mondta, hogy nem a saját ötlete volt, hogy polgármesterjelöltként induljon.
Tavasszal kerestek meg és először csak külső megfigyelőként vettem részt ezeken a megbeszéléseken. Szigorúan ügyek mentén beszélgettünk
– mondta.
Ahogy ő fogalmaz a kerek asztalhoz eleinte mindenki odaült: „az MSZP, a Jobbik, a DK, a Nagycsaládosok és több más civil csoport, de amikor elkezdődtek az érdemi tárgyalások, sokan végleg felálltak”. Pártai szerint a DK vezetője kezdettől fogva a város ügyei mentén akart politizálni, ezért is vállalta a polgármester-jelöltséget. Rajtuk kívül végül a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországának Mozgalom is támogatja.
A 16 ezres Békés megyei városban egyébként a polgármesterséget több mint 21 éve betöltő fideszes Babák Mihállyal szemben egy jelenleg is a testületben fideszes támogatással politizáló egyéni képviselő, Babák Zoltán indul függetlenként. De ahogy azt a város politikai viszonyairól írt cikkünkben is írtuk, a helyi tagság egy harmadik fideszest, Hodálik Pál alpolgármestert szavazta meg polgármester-jelöltjének – ő azonban nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban. Rajtuk kívül a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületének színeiben induló Csanádi Lászlót és a jobbikos Gajdos Attilát vette nyilvántartásba a választási iroda.
Pártai az ELTE-TTK meteorológus szakán végzett, majd ugyanitt programozó matematikus végzettséget is szerzett. 1989–1999 között az MTV reggeli műsoraiban, 1999-től pedig az MTV Napkelte című műsorában volt látható az időjárás-jelentésekben. A a sportesemények, expedíciók és speciális rendezvényeknek is prognózist biztosító eumet.hu ügyvezető igazgatója és több cég menedzsere is volt.
Férje, Aigner Szilárd meteorológus váratlan halála után kezdett új életet Szarvason, később új családot is itt alapított. Előtte Budakalászon élt, ahol kilenc éve a helyi önkormányzat külsős képviselőjeként is tevékenykedett. Az Indexnek azt mondta, hogy azt a tudást, amit élete során gyűjtött Szarvas fejlődésére fordítaná.
Pártai arról is beszélt, hogy „korrekt viszonyban” van a jelenlegi polgármesterrel. Babák Mihály két éve azt mondta neki, hogy a következő ciklust már nem vállalja, inkább nyugdíjba menne. Ha megválasztanák, mégis számítana a polgármester jóindulatára.
Az elmúlt 21 évben tette a dolgát. Azt érzem, hogy kell a felfrissülés. Friss gondolatok nélkül Szarvas elfogy!
– céloz a a település lélekszámának jelentős csökkenésére. Megoldandó problémaként tekint többek között
- az elvándorlásra és ezzel összefüggésben a város elöregedésére,
- arra, hogy szükség van az egészségügy korszerűsítésére, így több gyerekorvosra,
- arra, hogy megszűnt a szarvasi szülőotthon,
- hogy a legközelebbi kórház Orosházán van, és
- a rossz minőségű úthálózatra.
Célja, hogy Szarvasból fenntartható várost építsen, ezt a hazai és nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően meg is tudná valósítani. A Fidesz jelöltjeivel szemben pedig szerinte van esélye.
Az embereknek eddig nem igazán volt alternatívája. Újra meg újra ugyanazok mozogtak a város felett, mi tudott volna történni? Ha a szarvasiak megismerik a terveimet és hitelesnek látnak, igenis van esélyem. Csak hagyják, hogy előre mozdítsa őket!
– mondta az Indexnek.
(Borítókép: Pártai Lucia. Fotó: Benkő László)