Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Beütötte a fejét a kórházban az orvos, kollégái megvizsgálták, elengedték, pár nap múlva meghalt

2019.09.17. 05:43
Dr. Cs. Román, nyugdíjas mátészalkai neurológus egy hónappal ezelőtt elesett a mátészalkai kórház parkolójában, és beütötte a fejét, amikor éppen beteg feleségét vitte az ügyeletre. A 81 éves férfi ebben a kórházban dolgozott korábban neurológus osztályvezetőként, fia szerint saját kórházában mégsem látták el megfelelően. Egy biztos: az idős orvos három nappal az esés után halott volt, fia feljelentést tett halála körülményeinek furcsaságai miatt.

A 81 éves Cs. Román egykor a mátészalkai kórház neurológiájának osztályvezetője volt, ezért is vitte egykori munkahelyére kivizsgálásra súlyos beteg feleségét. De végül nemcsak felesége, ő maga is a sürgősségire került egy esés után, mondta az Index megkeresésére fia, Cs. Norbert.

Nagyon zavart volt édesapám az esés után, nehezen vette a levegőt, nehezen kommunikált, de amikor a sürgősségin az orvos megkérdezte, akkor apám azt mondta neki, hogy nincs semmi baja. Összevissza küldözgették az osztályok között, volt a sürgősségin, a neurológián és a belgyógyászaton is, de nem volt állandó monitoros megfigyelés alatt

– magyarázta.

Az apja végig nagyon zavartan viselkedett, ezért a kórházban azt mondták a családnak, hogy át kell vinni őt a nagykállói pszichiátriára, ahol kezelni tudják esetleges altatófüggését.

Cs. Norbert azt mondja, a család Nagykálló helyett inkább a nyíregyházi pszichiátriára szerette volna vitetni az idős orvost, ez meg is történt, ott pedig egy nappal később elhunyt. „Senki nem tudja a halál okát. Még a mátészalkai kórházban infarktus gyanúját is felvetették, de az elhalálozás helyén, Nyíregyházán nem tudták megállapítani, hogy miért halt meg. Igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot is elrendeltek” – mondja. Norbert feljelentést tett apja halála körülményeinek – szerinte – furcsaságai miatt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság adatvédelmi okokra hivatkozva az Indexnek nem válaszolt arra, hogy indult-e nyomozás, de dr. Cs. Román fiát arról értesítették, hogy eljárás indult.

A mátészalkai kórház a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház része. Vitkai Éva sajtófőnök az Indexnek az esettel kapcsolatban annyit mondott, hogy „betegpanasz vagy hatósági megkeresés esetén mindig indul belső vizsgálat kórházainkban. Folyamatban lévő vizsgálatról azonban, annak befejezéséig nem áll módunkban nyilatkozni.”