Diákrendezvény miatt csapott össze a 15. kerületi polgármester a tankerülettel
Németh Angéla, a budapesti 15. kerület DK-s polgármestere még pénteken írta a Facebook-oldalán, hogy egy három éve rendszeresen megtartott ifjúsági rendezvényre idén nem mehettek el a kerület állami iskolákba járó diákjai, ugyanis Kovács Katalin, a kerület iskoláit fenntartó Észak-Pesti Tankerületi Központ tankerületi igazgatója megtiltotta, hogy részt vegyenek rajta.
A fesztivált a DK-s vezetésű XV. kerületi Önkormányzat és a XV. Kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezte közösen a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagszervezeteivel.
A rendezvényen a polgármester szerint bűnmegelőzési előadásokkal, drogprevencióval foglalkozó, koncertekkel, játékokkal tarkított napot szerveztek a helyi diákoknak. A tankerület egyrészt nem biztosított helyszínt a pénteki egynapos fesztiválnak, majd végül csak a magániskolákból mehettek el rá a gyerekek, mert az állami iskolásoknak nem engedte ezt a tankerület.
Kovács Katalin tankerületi vezető az Indexnek azt mondta, hogy
"a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az önkormányzatok az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat kizárólag tanítási időn kívül és a pedagógiai programban meghatározott feladatok végrehajtásának biztosításával használhatják. Mivel szeptember 20-a tanítási nap, és a rendezvény megzavarhatta volna az oktatás rendjét, ezért nem adtam rá engedélyt."
A DK-s Németh Angéla tavaly szeptemberben egy hajszállal verte meg a fideszes jelöltet az időközi helyi polgármester-választáson. A tankerületi vezetés szerinte politikai okokból nem engedte a diákokat a rendezvényre. "Neki a Fidesz az első, a gyerekek nem számítanak" - írta Kovács Katalin tankerületi vezetőről a Facebookon.
Hajszállal, de legyőzte a baloldal a Fideszt
Ilyen szoros csatát régen láttunk, mint a rákospalotai polgármester-választáson. Németh Angéla pár száz szavazattal többet kapott, mint a fideszes ellenfele. Szavazókörről szavazókörre változott a helyzet.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Több mint egymilliárd forint kárt okoztak.
17 perce
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
25 perce
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
13 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
43 perce