Negyvenoldalas kis füzetben kampányoltak a II. kerületi fideszes polgármester mellett

2019.09.23. 14:54

Csaknem negyven oldalon keresztül egy önkormányzati kiadványban sorolták a II. kerületi fideszes polgármester, Láng Zsolt sikereit. 

A kis füzetben, amely egyetlen egyszer – most, a kampányidőszakban – jelent meg, hosszasan sorolják, hogy a II. kerületben milyen szuper az élet, mennyi minden fejlődött, zárásként pedig egy alákérdezős interjút közölnek Láng Zsolttal. A kiadványon nincs egyetlen Fidesz-logó az impresszum szerint a lapot pedig az önkormányzat adta ki, írja az Azonnali.hu.

A kiadvány miatt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tett kifogást a helyi választási bizottságnál, arra hivatkozva, hogy az közvetlenül a polgármesterhez köti a kerületbeli fejlesztéseket, miközben nem jeleníti meg az ellenzéki pártok álláspontját, ezért sérti a választási eljárás olyan alapelveit, mint az esélyegyenlőség és a jóhiszemű, tisztességes joggyakorlás. 

A helyi választási bizottság elutasította a kétfarkúak kifogását arra hivatkozva, hogy nincs szó a kiadványban pártokról, kormányzótöbbségről és ellenzékről, és a lapban nem buzdítanak egyetlen párt vagy jelölt támogatására sem.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt fellebbezett a döntés ellen. A Fővárosi Választási Bizottság határozata szerint viszont a füzet alkalmas a választói akarat befolyásolására, mivel abban a polgármester és az alpolgármester megjelentetése azt sugallja a választók felé, hogy a fejlesztések és az elért eredmények hozzájuk köthetők, írja az Azonnali.hu.

Őrsi Gergely, az ellenzék II. kerületi polgármester-jelöltje Facebook-oldalán azt írta, hogy a  Fidesz több tízmillió forintot költött közpénzből arra, hogy saját magát reklámozza, ahelyett, hogy mondjuk megcsinálta volna az egyik népszerű kerületi presszó előtt hiányzó zebrát.