Vissza tudták állítani a Hableány rádióit

2019.10.08. 05:11

Elkészült a nautikai, informatikai és műszaki egyesített szakértői vélemény kiegészítése, amelyet a szakértők a rendőrség kérésére készítettek a Hableány hajóbalesete után.

A szakértők bővebben kitértek a baleset közvetlen közelében feltűnő másik nagy szállodahajó, a Viking Idun kapitányának felelősségére, és azt is megállapították, hogy a Hableány mindkét rádiója a 10-es csatornára volt állítva. Összességében viszont továbbra is arra a következtetésre jutottak, hogy a Viking Sigyn kapitánya mérte fel hibásan a vészhelyzetet, és az úgynevezett stop manőverrel elkerülhette volna a balesetet, mondta az Indexnek Balogh Szabolcs, az elhunyt matróz családjának jogi képviselője. 

Az ügyvéd szerint az iratokból egyértelműen kiderül, hogy a baleset utáni percekben iszonyatos fejetlenség volt.

Miután elhangzott a rádióban, hogy „ember a vízben”, sokáig mindenki csak a fejét kapkodta. A tanúk gyakorlatilag egyöntetűen arról számoltak be, illetőleg a Dunán tartózkodó hajók rádióforgalmazásából egyértelműen rekonstruálható, hogy a baleset közelében tartózkodó hajókról 15 embert láttak a vízben. Ha sikerült elkapni egy túlélőt, nem tudtak azonnal a következő után menni, az embereket ugyanis nem tudták azonnal a hajóra kiemelni

– mondta Balogh Szabolcs, a Magyar György Ügyvédi Iroda munkatársa.

A Viking Sigyn ukrán kapitányát először vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésnek vétségével gyanúsították, később azonban segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt is eljárást indítottak ellene. Ezt főként arra alapozták, hogy a kapitány rossz rádiófrekvencián jelezte, hogy balesetet okozhatott, és a mentésre sem adott utasítást. Tóth M. Gábor, a férfi védője korábban azzal érvelt, hogy az ukrán kapitány mentőöveket dobott a vízbe, tehát nem mulasztotta el a segítségnyújtást. 

A kiegészített szakértői vélemény szerint az ukrán kapitány főként abban hibázott, hogy indokolatlanul későn, csak a baleset után majdnem négy perccel később adta le a vészjelzést és kért segítséget. A legénység pedig a kapitánytól függetlenül, az első tiszt utasítására kezdte el a mentést, mondta Balogh Szabolcs. 

A Viking Idun orrkamerájának felvételén látszódtak az emberek

Az ukrán kapitány eddig egyszer tett vallomást, akkor, amikor a baleset után tanúként hallgatták meg a rendőrök. Ezt a vallomását tartotta fenn aztán gyanúsítotti kihallgatásán is. Jurij C. arról beszélt, hogy a Hableányt csak egy darabig látta.

A hajó engem jobbról előzött, és gyorsabb volt nálam, de a sebességéről nem tudok pontosan nyilatkozni. Az általam vezetett hajó a Margit hídtól kb. 200 méterre volt, amikor észleltem, hogy jobbról elkezdett előzni a kishajó.

Az a szállodahajó kormányállásában rögzített hangfelvételből is kiderül, hogy Jurij C. nem vette észre a balesetet, arról ugyanis az egyik utasa szólt neki. A szakértők szerint Jurij. C.-nek szabad szemmel és a látási viszonyok ellenére (a baleset idején ömlött az eső) is látnia kellett a Hableányt. 

Részletesebben foglalkoztak viszont a Viking Sigyn mögött haladó Viking Idunnal. A másik szállodahajó kapitányának négy perccel a baleset után ugyanis már volt olyan információja, hogy a környezetében baleset történhetett, mégsem húzódott félre vagy állt meg, mondta Balogh Szabolcs. Pedig a Viking Sigyn kapitánya rádión még meg is kérdezte az Idun kapitányától, hogy lát-e valamit a vízben. Az Idun kapitánya viszont csak annyit felelt, hogy

nem lát semmit, csak egy villogó mentőgyűrű haladt el mellettük.

Ugyanakkor a hajó orrkameráinak felvételein is látszódtak a dél-koreai turisták, tette hozzá az ügyvéd. Az elhunyt magyar kapitány családjának ügyvédje, Gulyás Krisztián korábban az Idun kapitánya ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt tett feljelentést a rendőrségen. Megkérdeztük a BRFK-t, hogy az Viking Sigyn kapitányán kívül más ellen is indítottak-e eljárást, de kérdéseinkre egyelőre nem válaszoltak.

Frissítés: Cikkünk megjelenése a BRFK csak annyit válaszolt, hogy

a nyomozóhatóság a Viking Sigyn szállodahajó balesetével kapcsolatosan a folyamatban lévő büntetőeljárásban az eset összes körülményét vizsgálja, amely kiterjed arra is, hogy más bűncselekmény megvalósult-e. 

Egyéb információt a folyamatban lévő büntetőeljárásról pedig nem akartak adni.

Mindkét rádió a 10-es csatornán állt

Az elhunyt matróz családjának ügyvédje megerősítette, hogy az informatikai szakértők visszanyerték azokat az üzeneteket, melyeket Jurij C. a baleset után törölhetett telefonjáról, de azokat szerinte azonban túlzás lenne vallomásként értékelni. Ezeket továbbra is a rendőrség vizsgálja, mondta Balogh. 

A nyomozás alatt viszont sikerült visszaállítani a Hableány két rádióját, melyek a 10-es csatornán álltak. A hajózási szabályok szerint az egyik rádiónak a 10-es, a másiknak pedig a 22-es csatornán kell állnia, a  szakértők szerint azt viszont nem lehet megállapítani, hogy a baleset  előtt is mindkettő a 10-es csatornán állt volna vagy esetleg a kapitány valamilyen műszaki probléma megoldása érdekében állította mindkettőt a 10-esre. Balogh Szabolcs szerint ennek egyébként csekély jelentősége van. A Viking Sigyn kapitánya a 22-es csatornán bejelentkezett a Navinfónál, amikor elindult az Magyar Tudományos Akadémiától.

A Hableány május 29-én nem sokkal 21 óra után süllyedt el. Fedélzetén 33 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet utazott. A tragédiát csak heten élték túl, egy személyt azóta sem találtak meg. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport