Borkaiék nagy biznisze és a pénz szövevényes útja
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Amikor hét évvel ezelőtt megírtam, hogy egy Fidesz-közeli ügyvéd, aki ráadásul az önkormányzattal is megbízásban állt, olcsón felvásárolt Győr melletti szántóföldeket, majd azokat egy offshore cégnek adta tovább, hogy aztán később az akkor terjeszkedő Audi vásárolja meg jó áron az akkor már önkormányzati segítséggel átminősített területeket, a sztori következmények nélkül maradt. Vagyis annyira nem, mert az érintett ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán beperelt.
Pedig már akkor, 2012-ben egyértelmű volt, mire megy ki a játék, csak azt nem lehetett bizonyítani, hogy a földügyletből származó pénz haszonélvezője Rákosfalvy és baráti köre lesz.
És mivel Rákosfalvy kizárólag barátja, Borkai Zsolt polgármester segítségével tehette meg mindezt, nem volt nehéz kitalálni, hogy végső soron ők ketten nyernek ezen az üzleten. Rajtuk kívül pedig az a Somogyi János milliárdos vállalkozó, aki akkor még nem került képbe, de a földeket megvásároló offshore cég akkori neve (SR Invest) arról árulkodott, hogy Somogyi és Rákosfalvy áll a háttérben, ők „mozgatják” Borkait. Nemhiába dicsekedett barátai körében Rákosfalvy arról, hogy ő Borkai mentora.
A földügylet se mehetett volna Borkai segítsége nélkül: az SR Invest a törvény szerint nem vásárolhatott volna termőföldet, ezért bízhatta meg a győri önkormányzat ügyvédjét, Rákosfalvy Zoltánt, hogy a nevében járjon el. Rákosfalvy a saját nevében megvette a kiszemelt földeket, majd összevonva azokat egy önkormányzati tulajdonban lévő földúttal, a terület végül egy helyrajzi szám alatt önálló ingatlan lett. Ezután a földhivatal megadta az engedélyt, hogy az akkor még szántóként jegyzett ingatlant ipari-kereskedelmi célra lehessen használni. Miután így már nem termőföld volt, nem volt akadálya annak, hogy Rákosfalvy átadja a tulajdonjogát az SR Invest Logistic Kft.-nek, amelynek tulajdonosa a luxemburgi SR Group SA volt. Azaz annak a cégnek, amely mögött valójában ő és Somogyi János álltak.
Rákosfalvyék érdekeltségébe tartozik az a luxemburgi cég, amelyiknek a nevén az Átlátszó információja szerint egy négyüléses Cessna kisrepülő van. Ez pedig azért lehet fontos, mert az adriai szexpartira – a felvételeket szivárogtató ismeretlen szerint – egy olyan magángéppel mentek Borkaiék, amely Rákosfalvy cégének a tulajdona.
Hét évvel ezelőtt, amikor a földügylet szóba került, Borkai azt hangoztatta, a városnak ez az ingatlanügylet egy fillérbe sem került, Rákosfalvy tulajdonrészét pedig – noha megtehette volna, hiszen tulajdonostársként elővásárlási joga volt – azért nem vette meg a város, mert még egyáltalán nem biztos, hogy az Audi oda építteti a logisztikai parkot. Ha élt volna az elővásárlási jogával, akkor szerinte a városvezetés a közpénzzel hazardírozott volna – érvelt akkor a polgármester, noha valószínűleg már tudta, mi lesz a földek sorsa: az eladásból befolyó pénz a barátaihoz kerül.
Azzal, hogy egy ismeretlen szerző egy rejtélyes blogon intim felvételeket tett közzé egy jachtos buliról, a földes sztori új életre kelt, és az eddig hiányzó mozaikdarabok is a helyükre kerültek. A 24.hu kiderítette, hogy abból a cégből, ami a földeket eladta és amelyik később nevet váltott, az elmúlt nyolc évben összesen mintegy másfél milliárd forintot vettek ki, alkalmanként 150-400 milliós tételekben. A Válasz Online pedig azt, hogy aktívan menedzsel egy olyan offshore-talapzatra épített vállalkozást, az Akonia Kft.-t, amely 2016 és 2018 között semmilyen forgalmat nem bonyolított, viszont havi egymillió forintot fizet ki bérként Borkai Zsolt polgármester fiának.
Az Akonia Kft. mögött egy luxemburgi offshore cég van, amelynek a képviselője Kacsóh Gábor. Az ő személye azért lehet érdekes, mert hasonlít arra a karakterre, akit az Ördög ügyvédje magáénak tud: az okos intézőemberére. Kacsóh német anyanyelvű adótanácsadó, jogász, a luxembourgi Deynecourt Ügyvédi Iroda egyik vezetője, aki több magyar cégben van jelen tulajdonosként vagy egyéb tisztviselőként. Nem kispályás, önmagát korábban „vagyonos magánszemélyek tanácsadójaként” jellemezte, és a neve jellemzően a NER szerencselovagjainak körében bukkant fel. A luxemburgi Akonia névleges tulajdonosa a kezdetek óta Kacsóh, ő az offshore ügyintéző, és a fentiek tükrében nem nehéz kitalálni, kik a valódi tulajdonosok.
(Borítókép: Légi felvétel az Audi győri járműgyáráról 2013. június 12-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)