150-nel gázolt halálra Cegléd belvárosában egy 18 éves lányt, azóta sem kért bocsánatot
Szombaton Cegléden autós felvonulást rendeznek két halálos baleset helyszíne között, amely az utóbbi időben történt. Emesét tavasszal gázolták halálra, édesanyja az RTL Híradónak nyilatkozott azután, hogy a rendőrség lezárta a nyomozást, és az ügyet átadta vádemelésre az ügyészségnek.
Az édesanya a kislányáról azt mondta, hogy rendkívüli teremtés volt, jó tanuló, soha nem ártott senkinek. Aznap a barátjával egy pizzázóból mentek hazafele, amikor egy 22 éves férfi halálra gázolta. A nyomozás szerint a férfi 150-nel mehetett.
A nő jól ismeri a gázolót, akinek a húga és a halálra gázolt lány húga osztálytársnők, barátok voltak. Az édesanya elmondta a kisebbik lányáról, aki szintén kitűnő tanuló, hogy azóta alig bír felkelni reggelenként, annyira fáj neki a nővére elvesztése. Kamaszkorban van, amikor a legnagyobb szüksége lenne a testvérére, képtelen élni a normális életét, elvesztette az életkedvét, örömét, mondta az édesanya.
A túlélésért küzdünk, mondta.
A 22 éves gázolóról azt mondta, olyan, aki se tanulni, se dolgozni nem szeretett. A szülők egyszer meglátogatták őket, de sem ők, sem a gyerek nem kért bocsánatot.
A lány barátja is komoly lábsérülést szenvedett, nem tud rendesen járni, és a lelki sebei sem gyógyulnak, mondta a nő, aki úgy tudja, azóta is rendszeresen hajtanak nagy sebességgel a városban fiatalok. Ezért is tartanak felvonulást a szülők.