Karácsony: meg kell erősíteni a XV. kerületet vezető Németh Angélát

2019.10.12. 13:51

A XV. kerületi kampányzáró eseményen szombaton újra felvonult a teljes ellenzék, hogy megmutassák az összefogásukat.

Vasárnap visszavesszük Budapestet azoktól a kiváltságosoktól, akik úgy tekintenek a fővárosra és úgy beszélnek a közpénzről, mintha az a sajátjuk lenne

- jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt a rendezvényen. Rámutatott arra is, hogy a XV. kerületnek már vannak tapasztalatai azzal, hogy milyen a fideszeseket a döntések közelébe engedni.

A városrésznek egészen péntekig nem volt elfogadott költségvetése, Németh Angéla ellenzéki polgármester hiába készített egy, a kerület fejlődését célzó javaslatot, a fideszesek csak azért, hogy zavart keltsenek, hogy megosszanak, nem szavazták meg azt - mondta Karácsony Gergely.

  • A Mindenki Magyarországa Mozgalom képviseletében felszólaló Magyar György úgy fogalmazott, az ellenzék tíz év után belátta, hogy együtt kell működni és ez az együttműködés eredményre kell, hogy vezessen.
  • Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke is arról beszélt, hogy a helyi fideszes képviselők nem szavazták meg a költségvetést, mert őket nem a kerület érdekli, hanem csak az, hogy az ő ügyeik jól menjenek.
  • Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője szerint vasárnap egy szebb, zöldebb, emberibb és élhetőbb Budapest megteremtését lehet megalapozni. Nagyon régen nem volt esély ekkora döntésre, de most elérhető, hogy Budapest egy boldog város legyen, ahol beton helyett fák lesznek, a mutyi helyett tisztesség, ahol "háttérdealek" helyett közszolgálat a politika, ahol jó élni, ahol nem szorongás van, hanem szabadság - jelentette ki.
  • Kendernay János, az LMP társelnöke elmondta, pártja országszerte azért dolgozik, hogy leváltsa a klímaváltozást tagadó képviselő-testületeket, önkormányzatokat.
  • Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke is szólt arról, hogy sikerült elfogadni a XV. kerület költségvetését, "pedig a Fidesz nem akarta", tönkre akarták tenni a kerületet. Németh Angéla azonban megcsinálta. Mi kell még ahhoz, hogy "ez az elhivatott, elszánt, bátor asszony bebizonyítsa, jó vezetője ennek a kerületnek" - kérdezte.
  • Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint hatalmas utat tett meg az ellenzék az elmúlt egy évben, "sokan átlépték a saját árnyékukat". Hangsúlyozta, a vasárnapi eredményektől függetlenül az Orbánnal szemben álló demokratikus ellenzéknek nincs más lehetősége, mint országosan is megalkotni az egységes, közös, demokratikus alternatívát.

Az esemény végén az újrainduló Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere stábjának tagjaival, valamint az ellenzéki önkormányzati képviselőkkel közösen állt színpadra, hogy köszönetet mondjon az őt támogatóknak.

(MTI)