Videóra vették, ahogy a visszalépő győri jobbikosok a helyi civilekkel kvaterkáznak
A Civilek Győrért Egyesület néhány tagja azokkal a jobbikosokkal kvaterkázott, akik a Borkai-botrány kellős közepén kiléptek az ellenzéki összefogásból, írja az Azonnali.
A kilépésükkor azt mondták: nem Borkai miatt döntöttek így, lépésüknek nincs köze a győri polgármestert „ocsmány módon lejárató anyagokhoz”, de furcsamód „ellenzéki moslékszövetségnek” nevezték az addig általuk is vállalt együttműködést. Ezután a Jobbik országos vezetése kiállt az ellenzéki együttműködés fenntartása mellett, és felfüggesztették a győri pártszervezetet. A négy visszalépő képviselőjelölttel szemben etikai eljárás indult.
A Borkai-botrány közepén visszalép a Jobbik Győrben az ellenzéki együttműködéstől
A Jobbik elnöke szerint nem kérdés, hogy a Fidesz érdekében lépett így a már feloszlatott győri alapszervezet.
Az Azonnali korábban már írt a győri civil szervezetről, illetve a két csapat közti lehetséges összejátszásról. De az összejátszást korábban a civilek és a kilépő jobbikosok is egyértelműen tagadták.
Most azonban a helyi Momentumosok levideózták, ahogy a civil szervezet jelöltjei a Jobbik-irodában iszogatnak az összefogásból kilépő jobbikosokkal.
A reakcióikból úgy tűnik, hogy lebukásnak érezték, amikor meglátták, hogy videózzák őket:
Ezután az Azonnali megkérdezte a Civilek Győrért vezetőjét, Kovács Lászlót az ügyről, aki elmondta: tudja, hogy ez a négy fiatal ismeri egymást, semmi kivetnivalót vagy furcsát nem lát abban, hogy találkoztak. Arra, hogy miért bújtak el a kamera elől, azt mondta: nem lát bele a fejükbe, erre nem tud válaszolni.
A helyi momentumosok azt mondták az Azonnalinak, hogy a villany lekapcsolása után sokáig vártak az irodánál, de nem jöttek ki az érintettek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
Ráadásul újdonsággal érkeznek áprilistól.
17 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
30 perce
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
1 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
1 órája
- Címlapon
Uniós törvényt sérthet, ha Magyarországon arcfelismerő rendszerekkel figyelik meg, kik vesznek részt a Pride-on
Az ilyen tevékenység a GDPR szerint is aggályos lehet.
1 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
34 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
1 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58