Tudtán kívül csempészett kokaint egy buszsofőr

2019.10.22. 10:51

Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt letartóztattak egy zalai férfit, aki a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő menetrend szerinti buszjárat sofőrjével szállíttatta ismerősének a kokaint – írja az MTI.

A 43 éves férfi 2018 januárjától havi rendszerességgel adott el kábítószert Zalacsányban élő nőismerősének, aki azt továbbadta. A 10-15 gramm mennyiségű kokaint a férfi mindig a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő Volán-járat sofőrjével juttatta el a nőnek, a trükk mindig ugyanaz volt: egy irattartót adott oda azzal a kéréssel, hogy a zalacsányi autóbuszmegállóban várakozó nőnek adja át.

zala
Fotó: GoogleMaps

Múlt pénteken délben, a legutóbbi szállítmány kézbesítésekor a rendőrök is jelen voltak Zalacsányban, ekkor derült ki, hogy a buszsofőr által szívességből szállított csomagban ezúttal összesen több mint 30 gramm kokain volt elrejtve.

A buszsofőr vétlen volt, a 43 éves drogkereskedőt viszont – aki több más ügy miatt is bűnügyi felügyelet alatt áll – egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték.