Jön a téli időszámítás, felborul a közlekedés is

GettyImages-1133349241
2019.10.26. 11:24 Módosítva: 2019.10.26. 11:25

Mint eddig minden évben, idén is óraműpontossággal közeledik felénk az óraátállítás október utolsó vasárnapján. Az energiatakarékos kétféle időszámítás rendszerének a napjai és percei az EU döntése alapján meg vannak számlálva, idén viszont még befolyásol sok mindent, köztük a közlekedést is.  

A Pontos idő oldala, és úgy mindenki szerint is

vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órát, ami azt jelenti, hogy egy órával többet lehet majd aznap aludni.

Persze a hajnali időszámítás-váltás miatt nem érdemes felkelni, a digitális óráink ugyanis már maguktól átállnak, minden más ráér később.

Aki viszont szeretné megvárni az új időszámítást, vagy éppen szombaton kimaradozna bulizni, annak érdemes egyrészről a digitális órák automatikus átállására, másrészről viszont arra is figyelnie, hogy az időszámítás miatt

A MÁV- és a BKK-menetrendek is megváltoznak

Budapesten a BKK Futár és a kijelzők hajnalban nem fognak működni, a buszokból pedig például a 918-as nem érinti majd az Óbudai autóbuszgarázst, a 938-as pedig "vissza az időbent" fog játszani, hiszen 2:52-kor indul el Szigetszentmiklós felé, viszont 2:22-kor már indul is vissza onnan. Emellett néhány busz csak bizonyos időszámítás szerint indul, így a 941-esre és a 998-asra csak nyári, a többi buszra pedig csak téli időszámítás szerint lehet majd felszállni.

Aki ezen a napon hajnalban vonatozna inkább, annak is érdemes figyelnie, mert habár a MÁV-menetrendek az átállítás miatt nem változnak, az új idő néhány külföldi vonatot azért érint: a Bukarest-Budapest-Bécs vonatok például Lőkösházán váltanak majd egyik időszámításról a másikra. A belföldi vonatok ennél egyszerűbben fognak közlekedni, a 2 előtti vonatok a nyári, a 2 utániak pedig már a téli időszámítás szerint indulnak majd útnak.

A téli időszámításra való átállás elsődleges célja az energiatakarékosság, hiszen a korai sötétedéshez igazított órákkal lehet legjobban spórolni a mesterséges világításon. Ez a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. számításai szerint 1980 óta közel 4000 gigawattóra energiamegtakarítást jelent az országban, bár ennek ellenére a magyarok nem igazán szeretik.

Mondjuk nem is kell már sokáig szeretniük, tavasszal ugyanis az Európai Parlament az óraátállások eltörlése mellett döntött: a döntés még nem végleges, az EP-nek a tagállami kormányokat tömörítő uniós testülettel, az EU Tanácsával is meg kell állapodnia, ez most ősszel várható. Arról már évek óta folynak viták belföldi és külföldi szinten egyaránt, hogy jó ötlet lenne-e az időszámítás eltörlése, ebben a cikkben mi is írtunk az óraátállítás eltörlésével kapcsolatos pró és kontra érvekről. 

(Borítókép: Robert Michael/Getty Images)