Az önkormányzati cégek átvilágítására van szükség Miskolcon
További Belföld cikkek
-
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
- Március 15-től ismét megnyílik a rakpart
Nem akartam ajtóstól rontani a házba, korrekt átadás-átvételt szeretné levezényelni
A NER-úthenger és az ellenzéki összefogás nagy csatája
A fideszes polgármester visszavonul, így a jegyzővel méreti meg magát Miskolcon a helyi gimnázium igazgatója, aki mögé az összes ellenzéki párt odaállt. A Fidesz a kormánnyal való együttműködés fontosságáról beszél, a várost Orbán is emlegette a Fidesz tisztújításán.
- mondta Veres Pál, Miskolc új polgármestere a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az ellenzéki pártok által támogatott polgármester azt ígéri, egy független átvilágítási rendszerrel átnézik a város és cég ügyeit, amely során változások lehetnek a kulcspozíciókban.
Bár erről még nem tudott sok konkrétumot mondani, az "első csontváz" már kidőlt a szekrényből. Az MVK Zrt.-nél (Miskolci Közlekedési Vállalat) olyan súlyos problémák vannak a sofőrhiány miatt, hogy válságmenedzselésre, járatszűkítésre és menetrend szűkítésre volt szükség. Arról mi is írtunk korábban, hogy a helyi szakszervezetek szerint legalább 50 sofőr hiányzik a rendszerből, és 300-350 órás túlórák is előfordulnak a cégnél. A polgármester szerint "az előző városvezetés folyamatos sikerpropagandával takarta a valódi helyzetet."

A lap kérdésre válaszolva Veres elmondta, még nem gondolkodott azon, hogy díszpolgári címet javasoljon Kriza Ákosnak, Miskolc előző polgármesterének, mint azt tette Budapesten Karácsony, de azt ígéri,
a közgyűlési struktúrában, a bizottságokban, vagy épp a cégvezetésben megtesszük majd a szükséges gesztusokat a Fidesz-KDNP felé.
Integratív városvezetőként ugyanis fontos neki, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a helyi parlamenti képviselőkkel.
Szeretnék tárgyalóképes és együttműködő partnere lenni a kormányzatnak.
Az is szóba került az interjúban, hogy a polgármester munkahelyekkel, kedvezményes bérlakásprogrammal és fesztiválokkal tartaná a városban a fiatalokat, akik pár évig minimális díjért élhetnének önkormányzati bérlakásokban, ha hosszabb távon Miskolcon maradnak. A munkahelyteremtés kapcsán elmondta, egyáltalán nem híve a közmunkának, mert szerinte "más érzés, ha valaki alkalmazott." Megígérte, hogy meg fogják nézni, a városi cégekben mennyire lehet kevésbé képzett dolgozókat is alkalmazni.
Havi negyvenezer az életre
Elképzelni se lehet, mekkora nyomorban élnek emberek az egykor virágzó Lyukóvölgyben.
A lyukóvölgyi szegregátummal kapcsolatban arról beszélt, legalább 15-20 év alatt lehet csak megoldani a gondokat, amelyeket az elmúlt 20-25 évben nem kezeltek megfelelően. Megoldást jelenthet Veres szerint például, ha a város felvásárolja az érintett ingatlanokat, mert így kártalanítanák a tulajdonosokat, és az önkormányzat is hatékonyabban tudna intézkedni a területen. Rövid távú megoldásként iskolabusszal segítené a lyukóvölgyieket, hogy az iskola távolsága ne legyen akadály a gyerekeknek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
1 órája
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
32 perce
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája
- Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni
Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.
március 2., 15:51