Edina
0 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Kálmán Olga belép a DK-ba, Gy. Németh Erzsébet főtanácsadója lesz

2019.11.10. 13:24 Módosítva: 2019.11.10. 17:53

Kálmán Olga belép a Demokratikus Koalícióba, és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes politikai főtanácsadója lesz, jelentette be Gyurcsány Ferenccel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A sajtótájékoztatóját a DK elnöke, Gyurcsány azzal nyitotta, hogy szerinte az egyik legfantasztikusabb hivatás, ha az ember politikus lesz, és szolgálja a hazáját.

Gy. Németh Erzsébet is felszólalt, és azt mondta, főpolgármester-helyettesként a humán területekért (kultúra, kulturális intézmények felügyelete stb.) felel majd, és megválasztása után elsőre Kálmán Olga jutott eszébe, hogy ezt a munkát vele együtt akarja végezni. Ezért aztán felkérte őt, hogy dolgozzanak együtt.

Gy. Németh Erzsébet, Kálmán Olga és Gyurcsány Ferenc közös sajtótájékoztatója
Gy. Németh Erzsébet, Kálmán Olga és Gyurcsány Ferenc közös sajtótájékoztatója
Fotó: Facebook / Gyurcsány Ferenc

Kálmán Olga azt mondta, abban akar például segíteni, hogy a gyerekek, fogyatékossággal élők vagy nehezebb anyagi körülmények között élők is ugyanolyan eséllyel juthassanak kultúrához, mint bárki más. Emellett a budapesti kulturális programokat akarja szélesíteni és fejleszteni, hogy ezzel lendítse fel a turizmust, és ne kizárólag csak a legénybúcsúk helyszíneként tekintsenek Budapestre.

Főtanácsadóként máris van egy tanácsa:

azt fogja javasolni a főváros vezetőinek, hogy a Budapesten megvalósuló beruházások értékének 1 százalékát kötelező legyen a főváros kulturális életének fejlesztésére fordítani.

Azt fogja javasolni, hogy ezt a kérdést a kormány képviselővel a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában vitassák meg, mondta Kálmán. Hozzátette, hogy ez a javaslat nem új, hanem a Gyurcsány-kormány tervei között már szerepelt. 

Arról, hogy miért csatlakozott a DK-hoz, azt mondta, már eleve a DK ajánlásával indult el a főpolgármester-jelölti választáson, ekkor megismerte a párt közösségét. Akkor is komolyan gondolta már, hogy neki van felelőssége abban, hogy lendületet kapjon az ellenzéki politizálás, így ezt folytatni akarja.

DK-s politikusként mindent meg fogok tenni, hogy ez az ország jobb, szabadabb, demokratikusabb ország legyen

– mondta Kálmán. Újságírói kérdések híján itt a közös sajtótájékoztató véget is ért.