Tíz településen tartanak megismételt választást vasárnap

2019.11.10. 07:42

Tíz településen tartanak vasárnap megismételt önkormányzati választást reggel 6 és este 7 óra között - írja az MTI. A megismételt szavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az október 13-ai választásokon.

A szavazás tíz település mintegy 30 ezer választópolgárát érinti, őket a helyi választási irodák a helyben szokásos módon tájékoztatták arról, hogy meg kell ismételni a négy héttel ezelőtti szavazást.

A következő helyeken és indokokkal tartanak megismételt választást:

  • Baranya megyében, Komlón az 5. számú egyéni választókerület 13. szavazókörében; polgármester- és képviselő-választást kell megismételni,
  • Fejér megyében, Pettenden a polgármester-választás mellett az egyéni listás szavazást és a települési nemzetiségi szavazást kell megismételni,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Nyéstán a polgármester- és egyéni listás választást kell megismételni, a szabálytalanságok miatt (itt egyetlen településként az országban nem is állapítottak meg eredményt október 13-án),
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Jászberényben mind a 21 szavazókörben megismétlik a polgármester-választást.
  • Somogy megyében, Kisberényben a polgármester- és az egyéni listás választást ismétlik,
  • Somogy megyében, Taranyban az 1-es számú szavazókörben a polgármester-választást kell megismételni,
  • Somogy megyében, Lengyeltótiban pedig a roma települési nemzetiségi szavazást kell újra megtartani,
  • Tolna megyében, Szekszárdon a 2-es számú egyéni választókerületben kell megismételni a 4., a 11. és a 12. szavazókörben a képviselő-választást, a 8-as választókerületben pedig a 25., 27., 29. és 30. szavazókörben
  • Veszprém megyében, Litéren az 1-es számú szavazókörben a polgármester-választást kell megismételni,
  • Zala megyében, Várföldén pedig a polgármester- és az egyéni listás szavazás miatt járulhatnak újra az urákhoz a választópolgárok.

A megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek indulhatnak, akik négy hete, kivéve természetesen azokat, akik időközben visszaléptek, mert őket "lehúzzák" a szavazólapokról. A megismételt szavazások választási névjegyzékében ugyanazok szerepelnek, akik az október 13-aiban, kiegészülve azokkal, akik november 10-éig váltak nagykorúvá.

Kapcsolódó

A kettészakadt falu és az eltűnt szavazólapok rejtélye

Litéren csak néhány szavazattal vesztett október 13-án az addigi fideszes polgármester, ám az izgalmak ekkor még nem értek véget: sok fordulat, eltűnt lapok és jogi viták után most vasárnap újraválasztanak. Megnéztük, milyen a hangulat a településen.

Nem szerepelnek azonban a szavazóköri névjegyzékben azok, akik időközben a megismételtetett szavazás napja után létesítenek lakcímet a szavazókörben, illetve akik időközben elvesztették választójogukat. Szavazni reggel 6 és este 7 óra között lehet, ugyanazokban a szavazókörökben, a személyazonosság és a lakcím igazolása után.

Öt évvel ezelőtt 11 településen kellett a szavazást megismételni, 2010-ben 18, 2006-ban pedig 13 településen.