- Belföld
- v. naszályi márta
- pikó andrás
- őrsi gergely
- önkormányzat
- önkormányzati választás 2019
- lakáspolitika
- soproni tamás
- momentum
- párbeszéd
- mszp
Soproni Tamás: Bementem a polgármesteri hivatalba, és az egyik portás meghajolt előttem
További Belföld cikkek
- 260 millió forintnyi cigarettát foglalt le a NAV
- Fordulat történt a Fradi futballistájának halálát okozó taxis ügyében
- Történelmi mérföldkőhöz ért a magyar orvostudomány
- Szijjártó Péter: Olyan helyre megyünk, ahol magyar külügyminiszter még nem járt!
- Kövér szerint Magyar Péter összegyűjtötte azokat, akiknek elegük volt Gyurcsányékból és a momentumos ostobákból
A szakszervezeti tulajdonban lévő Benczúr Hotel földszinti termében ült egymás mellett öt, október közepén megválasztott ellenzéki budapesti polgármester. V. Naszályi Márta az I. kerületből, Soproni Tamás a VI. kerületből, Pikó András a VIII. kerületből, László Imre a XI. kerületből és a II. kerületi Őrsi Gergely. Mögöttük két molinó, az egyiken a német szociáldemokrata pártalapítvány, a Friedrich Ebert Stiftung logója, a másikon az Új Egyenlőség nevű, szintén baloldali elkötelezettségű társadalomtudományos magaziné.
Ebből már a mikrofonok bekapcsolása előtt nyilvánvaló volt, hogy itt nagyjából az a cél, hogy az ellenzéki összefogás új polgármestereit arról faggassák, mennyire és hogyan lesznek baloldaliak, mit kezdenek a kerületeikben élő szegényekkel, a kilakoltatásokkal, a középosztálybelieket is sújtó lakhatási válsággal, vagy hogyan próbálják majd önkormányzati eszközökkel segíteni a kisebb vállalkozásokat.
A beszélgetést vezető Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője sem csinált titkot abból, hogy most itt egy baloldali felkérdezés folyik. Amikor a momentumos Soproni Tamás már hosszabb ideje beszélt, és ezért szabadkozni kezdett, Pogátsa csak annyit mondott neki:
Semmi baj, ameddig jókat mondasz, szociális ügyeket mondasz, addig hagylak beszélni.
Soproni Tamás a moderátor megjegyzése előtt egyébként épp amiatt sajnálkozott, hogy az ország többi részéhez hasonlóan a VI. kerületben is nagyon hiányzik a szociális szemlélet a döntések meghozatalában. Azt mondta, Terézvárosban mindenki ismeri az Andrássy út üzleteinek pompáját, meg az Operát, de ha az Andrássyról elgyalogol valaki húsz percet, egészen más lesz a városkép. „A Louis Vuitton meg a Gucci a miénk, de a bérházak világa is ott van, ahol sok száz lakásból vizesblokk híján a függőfolyosók végén lévő vécékbe kénytelenek járni a lakók” – mondta a politikus.
Szerinte „igenis értékválasztás, hogy adnak-e a polgármesternek még 300 ezer forint juttatást”, vagy ezt a pénzt inkább a rászorulókra fordítják, ezért nagyon fontos, hogy az új polgármesterek ne kezdjenek el közpénzből olyan luxuséletmódot folytatni, mint ahogy azt a fideszes elődeik tették.
Én öt percre lakom a hivataltól, gyalog járok be. Minden reggel, amikor a Hunyadi tér mellett elsétálok, szokott ott edzeni egy idősebb úriember. Ő mondta nekem, hogy figyeli, hogy tényleg mindig elsétálok-e ott, mert ha egyik nap nem lát, onnan fogja tudni, hogy én is elkezdtem Lexusszal járni.
Soproni arról is beszélt, hogy a szociális bérlakások többsége felújításra szorul, de épp azok élnek ilyenekben, akiknek nincs két-hárommillió forintjuk, hogy önerőből ezt megoldják, ezért erre muszáj önkormányzati forrásokat biztosítani. A momentumos polgármester azt is említette, hogy a hivatalos jogi nyelvet ki kell vezetni mihamarabb, és közérthetőbbé kell alakítani az önkormányzati dokumentumokat. Jelenleg sok iratot még ő sem ért meg, csak akkor, ha a jegyzője elmagyarázza neki. „És ennek van szociális vonatkozása, elképesztően igazságtalan azokkal szemben, akik nem jártak egyetemre” – mondta Soproni, aki szerint ezt a problémát a következő egy éven belül meg lehet oldani.
Mélyszegény testvérvárosok
A II. kerületi Őrsi Gergely szerint is van arra önkormányzati mozgástér, hogy szociális ügyekben kezeljék a kormány intézkedéseinek negatív hatásait. Annak ellenére, hogy a II. kerület gazdagnak számít, szegényebbek, akiken lehet segíteni, ott is élnek. Pogátsa kérdésére azt mondta, önkormányzati bérpótlék helyett inkább azon igyekszik, hogy az alulfizetett állami alkalmazottaknak, például a bölcsődei dolgozóknak, óvodapedagógusoknak, ápolóknak a kerületben biztosítsanak lakásokat. Őrsi „borzasztóan szomorú” attól, hogy ezek a dolgozók kénytelenek másfél órát utazni egy fárasztó műszak után, mert a fizetésükből csak más, olcsóbb kerületekben tudják megoldani a lakhatásukat.
Arról is beszélt, hogy még az idén szeretnének mélyszegény vidéki településekkel testvérvárosi kapcsolatot létesíteni, hogy a budapesti gyerekek megismerjék a náluk szerencsétlenebb helyzetbe születő társaikat, és arra is vannak tervei, hogy a II. kerületi önkormányzat biztosítson mobilitási lehetőséget a mélyszegény családok gyerekeinek, akár azzal is, hogy segíti a Budapestre költözésüket.
V. Naszályi Márta szerint azzal lehet a legtöbbet segíteni, ha nem kizárólag a támogatásokra fókuszálnak az önkormányzatok, hanem olyan szabályozási környezetet teremtenek, ami érthető, átlátható, kiszámítható. Az I. kerület, ahol hatalomra jutott, mélyen érintett volt a korrupcióban, sok üzlethelyiséget és önkormányzati bérlakást piaci ár alatt adtak ki, hogy ezzel a politikai klientúrát építsék, ő ezt megszünteti, hogy mindenki számára vonzó legyen vállalkozni a kerületben, munkahelyek jöjjenek létre, a helyi embereket segítse a gazdaság.
A moderátor megkérdezte tőle, hogy kiteszi-e Bayer Zsoltot a Várban kapott bérlakásából,
amire elmondta, nem híve a visszamenőleges törvénykezésnek, mert a jogállamiságban hisz. A Párbeszéd polgármestere szerint ennél sokkal fontosabb, hogy 17 ezer lakás van a kerületben, ezek 10 százaléka üresen áll, a szabályozási környezet átalakításának az is célja, hogy ezeket bevonják a bérlői piacra.
Az XI. kerületi László Imre azt mondta, nem kell nagy erőfeszítéseket tenni azért, hogy jó önkormányzati programot alakítsanak ki, elég, ha az ember megnézi, mit csinál Tóth József, MSZP-s polgármester a XIII. kerületben. László egy az egyben átvenné Tóth József egészségügyi programját, a rendelőintézeteknek az önkormányzat pénzéből vásárolna orvosi eszközöket, CT-t és MR-t. „23 kerületből 19 esetében a rendelőintézetek az önkormányzat felügyeletével, támogatásával működnek” – mondta, ezért ennek a jogi akadályait nem látja, abban viszont biztos, hogy ilyen intézkedésekkel jelentősen lehetne javítani az egészségügyi ellátások színvonalát. László szerint az a lényeg, hogy az emberek igényeit állítsák a döntések középpontjába. Ehhez kapcsolódott Pikó András józsefvárosi polgármester is, aki szerint
azt már megszokták az emberek, hogy kilopják a szemüket, de azt nem viselik jól, ha leszarják a fejüket.
„A hatalmat arrogánsnak és kizsákmányolónak érezték. Én meg odamentem, bekopogtam, hogy ellenzéki polgármesterjelölt vagyok, és szeretnék bemutatkozni, mert úgy illendő, és erre behívtak, leültettek vacsorázni” – mondta Pikó. Hozzá kapcsolódva Soproni Tamás is arról beszélt, hogy milyen fontos, hogy az emberek az utcán, a boltban is odamehessenek a polgármesterekhez, ez adja meg a személyes hitelességüket. A VI. kerület polgármesterét kifejezetten kellemetlenül érinti, ha előkelőségként kezelik a pozíciója miatt, elmesélte, hogy amikor a választási győzelem után bement a hivatalba, hogy bemutatkozzon a dolgozóknak,
az egyik portás meghajolt előtte.
És ettől nagyon rosszul érezte magát, de tudja, hogy erről nem a portás tehet, hanem a Fidesz, ami egy ilyen feudális rendszert alakított ki az emberekkel. Pikó András úgy gondolja, kell egy kis idő, amíg az emberek hozzászoknak, hogy más világ van. „A józsefvárosi kerületi újság innentől nem észak-koreai szintű propagandát tol, ezentúl a helyi ellenzék vezetőjét is megszólaltatják majd. Mostantól rajta lesz a légyszar az uralkodói képen, és nem fogjuk törölgetni” – mondta Pikó.
Ön mit kérdezne Pikó Andrástól?
Csütörtökön délelőtt élőben tesszük fel a VIII. kerület polgármesterének a saját kérdéseinket, és azokat, amiket olvasóink Facebookon küldenek nekünk. Ha kíváncsi, november 14-én figyelje az Index címlapját és a Facebook-oldalunkat!
Szociális területen ő átlátható lakáspályázati rendszerrel készül, mert ez korábban nem volt Józsefvárosban, hiába van itt a legtöbb szociális bérlakás, leginkább politikai alapon dőlt el, hogy kik jutottak lakáshoz, és kik nem. Pikó azt is ígéri, hogy felújítják a kerületi bérlakásállományt. „Sok lakást az előző városvezetés hagyott elrohadni, és befalazták őket. Ezeket eszi a fekete penész, amitől nagyon felmegy bennem a pumpa” – tette hozzá a polgármester, aki a fontos célok között említette még a hátralékkezelési rendszert átalakítását, mert jelenleg úgy működik, hogy aki nem képes kifizetni három hónap alatt egy összegben a bérleti díjból felhalmozott tartozásait, annak a határidő után büntetésből megduplázzák a tartozását. Ez szerinte igazságtalan, és kilakoltatásokhoz vezet, nekik viszont az a céljuk, hogy bent tartsák a lakókat a lakásaikban.
Megígérte, hogy a VIII. kerületi önkormányzat belép majd az albérletpiacra, és ki fognak bérelni üresen álló magánlakásokat, hogy azokkal fejlesszék a szociális lakásrendszert.
Bár azzal kapcsolatban óvatosan fogalmazott, hogy milyen anyagi lehetőségek állnak rendelkezésre egy ilyen programhoz, egyelőre nem látja át, pontosan mennyi pénzből gazdálkodik a kerület, még zajlik ennek a felmérése. Örül, hogy egy hét keresgélés után megtalálta a hivatalban a férfivécét, mondta.
Pártpolitikának nincs helye az önkormányzatokban
A jóléti intézkedéseken túl abban is nagy egyetértés volt az új polgármesterek között, hogy nem szabad teret adni a különböző ellenzéki pártpolitikai harcoknak az önkormányzatokban. „Aki pártháznak tekinti az ülést, az ellen keményen fel fogok lépni” – mondta László Imre, és a többi politikus is egyetértett azzal, hogy a polgármesterek nem válhatnak a politikai pártok kinyújtott csápjává. Mindegyikük hangsúlyozta, hogy helyi ügyeket kell megoldani, a helyieket kell képviseli, attól függetlenül, hogy ki melyik párt támogatója.
Soproni Tamás szerint az ellenzéki összefogás miatt igazából könnyebb is polgármesterként a különböző pártérdekeket lepattintani, ugyanis egyik párt sem érdekelt abban, hogy egy másik több pozíciót, erőforrást kapjon, ezért mindenki azt akarja, hogy béke és egyenlő helyzet legyen az önkormányzatokban. Ha meg valamelyik politikus mégis rendetlenkedne, akkor a polgármesternek elég széles jogköre van arra, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon valakit a hivatalban, például „le lehet küldeni az alagsorba egy internet nélküli szobába”, de nem hiszi, hogy ilyesmire szükség lesz. Abban bízik, hogy mindenki, aki október után mandátumhoz jutott, tudja, hogy a pártérdekeket háttérbe kell szorítani.
Hogy ez hogyan fog sikerülni, arról kevés szó esett, pedig egy pártok közötti konfliktusokat okozó ügy a beszélgetésen is előkerült. László Imre XI. kerületi DK-s polgármester a napokban vitába került a Momentummal a közokirat-hamisításért elítélt és egy csalássorozat miatt jelenleg is eljárás alatt álló Czeglédy Csaba önkormányzati megbízása miatt. László szerint ebben az ügyben arról van szó, hogy „a Fidesz igyekszik megfélemlíteni az ellenzéki szereplőket, ha számára hátrányos ügy folyik”, és Czeglédy ügyvédi irodája pont az előző fideszes városvezetés gyanús szerződéseinek átvilágítását fogja elvégezni. László leszögezte, hogy ő „megbízik Czeglédyben”, majd amikor a beszélgetésen második alkalommal merült fel az elítélt ügyvéd neve, akkor már inkább arról beszélt, hogy „ő nem akar Czeglédy személyével foglalkozni”.
Pogátsa Zoltán, a moderátor a beszélgetés végén azt mondta, hogy egy-két év múlva újra leülnek a polgármesterekkel, és megnézik, hogyan bántak a hatalmukkal, és mi lett az ígéreteikből:
„Ha azt látjuk, hogy Soproni és Pikó urak Lexusszal járnak már a munkahelyükre, akkor szomorúak leszünk.”
A cikk korábbi változatában tévedésből Pikó András nevét írtuk a címbe Soproni Tamás helyett, a hibáért elnézést kérünk olvasóinktól.