Három részletben emelik a bírók és az ügyészek fizetését
A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: 2020. január 1-jétől a bírák 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Közölte: az EU-ban a második legalacsonyabban fizetett ágazat a magyar igazságszolgáltatás, legutóbb 2004-ben volt átfogó illetményrendezés az igazságügyi területen; 2016-ban a bíróságoknál volt többlépcsős, "apró emelés", az ügyészeknél pedig 2018-ban volt pótlékrendezés.
Varga Judit felidézte: miniszteri kinevezésekor ígéretet tett az igazságügyi dolgozók illetményének rendezésére, most a jól teljesítő gazdaságnak köszönhetően ez megtörténhet - írta az MTI.
A tárcavezető kiemelte: 2020-tól a 32, illetve 21 százalékos illetményemeléssel "egy szintre hozzák" a bírák és ügyészek fizetését, majd 2021-ben és 2022-ben együtt emelik tovább. Az Országos Bírói Hivatal közleményben üdvözölte a miniszter bejelentését.