Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Újabb 6 milliárd forintot költenek a füzéri vár felújítására

2019.11.22. 20:51

Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása – írja az MTI. Ez lesz a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje. Horváth Jenő polgármester elmondta, hogy eddig körülbelül négymilliárd forintot költöttek a vár felújítására, a teljes befejezéshez pedig további hatmilliárd forintra lesz szükség. Hozzáfűzte, hogy a szakemberek szerint a befejezés után a vár látogatottsága meghaladhatja az évi 140 ezer látogatót.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára azt mondta, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében körülbelül 30 vár és kastély újul meg mintegy 68 milliárd forintos keretből. Jelenleg 12 projekt zajlik, amelyekből hat a jövő évben lezárul - tette hozzá.

A füzéri beruházás második üteme 2021-ben fejeződik be, 2025-re érhet véget a teljes beruházás. Nemcsak a falakat és a tetőket húzzák fel, hanem igyekeznek olyan attrakciókat is építeni, amivel bevonzzák a látogatókat, akik számára a várban megelevenedhet a történelem. Füzér és a füzéri vár jelentős történelmi események tanúja volt, hiszen a terület Bánk bán tulajdona volt, majd 1526-27-ben Perényi Péter koronaőr az erődítményben őrizte a Szent Koronát. Később a vár sok másik magyar erőd sorsára jutott, azaz felrobbantották az osztrákok. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogramért és Nemzeti Várprogramért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a füzéri vár turisztikai vonzerejének növelése mellett céljuk a vár és környezete megóvása, megőrzése az eljövendő nemzedékek számára. A kivitelezés során konyhát, sütőházat, ecetesházat, darabont házakat, gyümölcsaszalót, liktárium helyiséget alakítanak ki. A pincékben papírmerítő műhely várja a látogatókat, de felépül majd a Várkapitány háza, a Rimay ház, ami Rimay János életét mutatja majd be.

A vár infrastruktúrájához, a költségek csökkentése érdekében kiépül egy napelempark, bővítik a parkolót és váruradalmi függőkertet is kialakítanak. Az erdei környezetben egy tematizált játéktér kap helyet a Fehérlófia ősi mondájára alapozva. Horváth Jenő, Füzér polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a vár felújításának első üteme mintegy kétmilliárd forintból valósult meg 2016-ra, amelynek eredményeként azóta jelentősen megnövekedett a turistaforgalom. A felújítás óta 280 ezer látogatója volt a várnak, ami évi 70 ezer fizető vendéget jelent.

Elmondása szerint most a konyha és sütőház kivitelezése kezdődik meg 622 millió forintból, Rudolf Mihály tervei alapján, a parkoló bővítése, a parkoló és játékkert fejlesztése további 200 millió forintba kerül majd, azután következik a kiállítási és programelemek elhelyezése. A második ütem teljes költségvetése másfél milliárd forint - mondta a polgármester.