Varga Judit miniszter beszólt Dobrevnek a kommunista felmenők miatt, miközben az ő apja III/II-es volt

2019.11.27. 15:36 Módosítva: 2019.11.27. 15:58

Varga Judit igazságügyminiszter kedden a Twitteren szólt be Dobrev Klárának azzal, hogy az Örök tél című, Nemzetközi Emmy-győztes filmet neki is meg kéne néznie, mert ő pontosan a filmben ábrázolt brutalitást elkövető, elnyomó kommunista rezsim örököse (célozva ezzel nagyapjára, Apró Antalra).

Hadházy Ákos erre a Facebookon tette közzé, hogy a miniszter apja a III/II-es elhárítás tisztje volt miskolci szállodaigazgatóként a 70-es évek legvégén, 80-as évek legelején. Alhadnagy, majd hadnagy volt, kétszer kapott 8000 forintos jutalmat.

"Varga miniszternek óvatosabban kellene bánnia az ilyen üzenetekkel, (...) ha legalább annyi tartás van benne, mint Pokorni Zoltánban volt, akkor szépen lemond és átmenetileg visszavonul. Aztán persze lehet még belőle polgármester valahol", írta Hadházy. Hozzátette azt is, hogy "eszembe nem jutott volna elővenni az „apák és fiúk (lányok)” lemezt, ha maga Varga miniszter asszony nem kezdi el. Ez a kis írás csak arra szolgál, hogy figyelmeztesse: gondolkozzon, mielőtt tweeteni kezd!".

--------

Varga Judit a Facebookon reagált. Azt írta, "Hadházy Ákos képviselő szenzációként szeretne feltüntetni velem szemben egy olyan ügyet, amit magam hoztam nyilvánosságra miniszteri kinevezésem előtt".

A miniszter a következő mondatokat idézi most vissza a júniusi Pesti Srácok-cikkből:

Vendéglátó ipari végzettségű édesapám, még mielőtt megszülettem volna, szakmai karrierjének egy újabb állomásaként szállodavezetői állást kapott a miskolci Avas Szállóban. Tőle tudom, hogy őt is meglepte, amikor pár hónappal később felszólították, hogy a munka része a titkosszolgálatokkal való együttműködés. Kémelhárító, SZT-tiszti III/2-es besorolást kapott, ez annak idején a hódmezővásárhelyi Emlékpont nyilvános listáján is látható volt. A miskolci médiában 2011-ben ez az ügy nagy nyilvánosságot kapott, a családban és a környezetünkben mi akkor megbeszéltük a dolgot. Édesapám ... 1983-ban nemet mondott a szolgálatoknak és a sokak által vágyott szállodavezetői pozíciójából is távozott. Ekkor én hároméves voltam; ki gondolja, hogy nekem mindezért magyarázkodnom kéne?

A miniszter a mostani posztjában ezután rátér arra, hogy erkölcsi és jogi értelemben sincs takargatnivalója szerinte, mert ő is ott volt 2006-ban "az 1956-os forradalom kitörésének 50. évfordulóját ünneplő tömegben, amikor ugyanannak a rendszernek az örökösei lovasrohamot rendeltek el és szemeket lövettek ki".

"Kezdő jogászként, férjemmel jogi segítséget nyújtottunk a rendőri erőszak áldozatainak. Az általunk létrehozott “Ne Féljetek” Alapítvány anyagi segítséget nyújtott a rendőri túlkapások megalázott áldozatainak. Hol voltak akkor a jogállamiságért aggódó professzorok, EP képviselők és Hadházy Ákosok?", tette fel a kérdést Varga a posztjában, amit egy Orbán által is nemrég előhozott Wass Albert-idézettel zárt:

“Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.”

Hadházy Ákos egyébként 2006 és 2014 között szekszárdi önkormányzati képviselő volt, fideszes színekben, két éve Fidesz-tagként, mint arra egy kommentben fel is hívta a miniszter figyelmét.

Varga amúgy most nem idézte vissza, de a pesti srácokos cikkben nyáron azt is nyilatkozta, hogy 

Én történetesen nem szeretek mutogatni mások, még az ellenzékiek felmenőire, családjára sem. Úgy vélem, a kormányellenes düh sem adhat okot arra, hogy egy államtitkárt azzal támadjanak, hogy az édesapja az ő hároméves korában honnan lépett ki.