Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Az ügyészség átkutatta a cserkeszőlői polgármesteri hivatalt, és minden adathordozót lefoglalt

2019.11.28. 09:31

Cserkeszőlő Facebook-oldalán maga a polgármester közölte a lakosokkal, hogy az ügyészség átkutatta a település polgármesteri hivatalát. Varga Attila azt írta, 

A mai napon a Központi Nyomozó Főügyészség kutatást tartott Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal helyiségeiben. A kényszerintézkedés célja olyan tárgyi bizonyítási eszközök, elektronikus adatok felkutatása és rögzítése volt, melyek köthetők a Központi Nyomozó Főügyészség egy nyomozásához.

A település vezetője hozzáteszi, a nyomozás nem kapcsolható semmilyen módon a jelenlegi vezetéshez. "Mi csak elszenvedő alanyai vagyunk a kényszerintézkedésnek" - írja.

A bejegyzésből kiderült az is, hogy minden papír alapú, vagy elektronikus rögzítésű adatot, adathordozót lefoglalt a hatóság. Egyelőre azon dolgoznak a hivatalban, hogy az ügyfélfogadási rendet visszaállítsák. Egy olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy ezzel az átkutatással párhuzamosan máshol is hasonló történt a megyében, ezzel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket az ügyészségnek. Friss: az ügyészség rövid időn belül válaszolt. "Megkeresésére közlöm, hogy az ügyről tájékoztatás nem adható" - írták.

Cserkeszőlőt jelenleg a független Varga Attila vezeti, az október 13-i választáson 60%-kal választották meg. A település előző polgármestere, a fideszes Szokolai Lajos idén nem indult a polgármesterségért. Szokolai 61 évesen lett polgármester először, és 21 éven át töltötte be a posztot. 

Jobbik: Vajon a többi polgármester a választókerületben mikor fog megnyilatkozni?

Csányi Tamás jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-posztban reagált a lefoglalásokra, és azt összekötötte egy korábbi, Hadházy Ákossal tartott sajtótájékoztatójával. Boldog István fideszes országgyűlési képviselő választókerületét érintő ügyekről két hónapja tartottak sajtótájékoztatót Hadházyval. Hadházy elmondta akkor, arról érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy zajlik-e olyan büntetőeljárás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választókerületében, ami országgyűlési képviselőt is érint, és Polt válasza pedig úgy hangzott, az "Ön által feltett kérdés alapján jelenleg van beazonosítható ügyészségen folyamatban lévő büntetőügy".

Az ügyészség akkor egy közleményben jelezte, hogy válaszukban országgyűlési képviselőre vonatkozó információt nem közöltek, mindezt tették azért is, mert Hadházy a sajtótájékoztatón arról beszélt: információik szerint egyértelműen Boldog Istvánról van szó, "lényegében megzsarolta a választókerületének polgármestereit, hogy csak az kaphat európai uniós forrásokat (...), aki hajlandó az általa megnevezett, az általa preferált cégeknek munkát juttatni". Boldog István akkor közleményben reagált. Azt írta: "Ez az egész csak egy politikai cirkusz, hangulatkeltés a választási kampányban. Eddig egyetlen hivatalos megkeresést sem kaptam, de szükség esetén természetesen állok a hatóságok rendelkezésére".

Csányi Tamás jobbikos képviselő most csütörtökön azt írta:

Akkor sokan kételyeiket fejezték ki az ügy komolyságát illetően. Talán most már mindenki számára jól érzékelhető, hogy magasabb fokozatba kapcsolt a nyomozó hatóság. Cserkeszőlő egy újabb állomás, ennek a szövevényes ügynek a fölgöngyölítésében. Abban is bizonyos vagyok, hogy lesz még hasonló intézkedés. Fontos az is, hogy Varga Attila polgármester egyértelműsítette, hogy a nyomozás nem kapcsolható semmilyen módon a jelenlegi vezetéshez. Vajon a többi polgármester a választókerületben mikor fog megnyilatkozni ezzel az üggyel kapcsolatban?

Hadházy: Szorul a hurok Boldog István körül

A független képviselő, Hadházy Ákos is reagált Facebookon a hírre. Azt írta: "Szorul a hurok a kólagyűlölő vasutas képviselő, Boldog István körül. (...) saját információm szerint pedig Boldog bizalmi emberénél, táskás emberénél (pénzbehajtó), egy fideszes megyei képviselőnél is jártak a nyomozók. Erről írásban fogom kérdezni Poltot, válasz persze csak két hét múlva lesz... Boldog egészen primitív módon dolgozott".