Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Palkovics László: ami az Akadémiáé, az az Akadémiáé is marad

2019.12.02. 15:38 Módosítva: 2019.12.02. 17:12

Az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökét az akadémikusok választják meg, az akadémiai tagoknak pedig együtt kell tudni működni a megválasztott elnökkel.

Mint innovációs miniszternek pedig, az Akadémia megválasztott elnökével köteles is vagyok együttműködni. Amennyiben az elnök Freund Tamás lesz, akkor vele

– mondta az ATV-nek Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette:

“éntőlem olyan nem hangzott el, hogy bármilyen kutatótól meg kellene szabadulni. Freund Tamással pedig a vitánk arra vonatkozott, hogy egy másik, a jelenlegi struktúrában hogy tud működni az Akadémia. Minden kérdést, amiben az MTA-val megállapodtunk, betartottuk, a jövőben is mindenben együttműködünk majd”

– reagálta a Freund Tamás egy leveléből kipattant botrányra. Freund Tamás ugyanis a kutatóintézeteitől megfosztott Magyar Tudományos Akadémia elnöki székének legfőbb várományosa, jelöltségét azonban beárnyékolja, hogy nemrégiben nyilvánosságra került az Orbán Viktornak tavaly, az MTA-körüli háborúkban írt levele. A neves agykutató ebben az (azóta lényegében megvalósult) Palkovics-féle tervek ellen próbált (hiába) lobbizni a miniszterelnöknél, hogy az MTA-tól ne vegyék el a kutatóintézeti hálózatot (elvették) és maradjon meg az alapfinanszírozás (az megmaradt).

Freund, miközben arról írt Orbánnak, hogy Palkovics László valójában nem ért az alapkutatásokhoz, többes szám első személyben arról értekezett, hogy az ellenzéki, szerinte gyengén teljesítő kutatóktól meg kellene szabadulni, de ezek a Palkovics-tervek ellenére is túl fognak élni, hogy tovább mételyezzenek. Freund Tamás eleinte nem akart arról nyilatkozni a sajtónak, október végén azonban egy kifejezetten erről szóló interjút adott az MTA saját honlapjának. Ebben azt mondta:

A megfogalmazásért a magukat érintettnek érző társadalomtudós kollégák elnézését kérem, a levél nem a nyilvánosság számára íródott.

Mindez érthető okokból nem nyugtatta meg az akadémiai közéletet. Palkovics egyébként éppen az MTA rendkívüli közgyűlésére sietett, amelyet a kormány által véghez vitt törvénymódosítások nyomán hívott össze a testület leköszönő elnöke, Lovász László.

A rendkívüli közgyűlésen egyébként elfogadták Lovász László MTA-elnök „A Magyar Tudományos Akadémia Küldetése 2019” című javaslatát, ami az MTA előtt álló feladatokat összegzi – immáron az akadémiai kutatóhálózat nélkül. A tudós testület küldetésének újragondolása azt követően vált szükségessé, hogy a nyáron elcsatolták kutatóintézeteit, amelyek a nagyobb kormányzati felügyeletet biztosító Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz kerültek.

A Népszava tudósítása szerint az Akadémia új küldetését hét pontban foglalták össze:

  1. Az Akadémia a magyar tudományos közösséget egyesítő és megjelenítő köztestület.
  2. Az Akadémia őrzi és ápolja a magyar nyelvet, gondozza a nemzet tudományos és kulturális örökségét.
  3. Az Akadémia hozzájárul a kutatás feltételeinek megteremtéséhez, és képviseli a magyar tudományos kutatás érdekeit.
  4. Az Akadémia a tudományos minőség és a tudományetika letéteményese.
  5. Az Akadémia feladata a magyar tudomány nemzetközi kapcsolatainak bővítése, eredményeinek megjelenítése és érdekeinek képviselete.
  6. Az Akadémia a nemzet tanácsadója.
  7. Az Akadémia közvetíti a tudományos kutatások eredményeit a társadalom számára.

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Lovász László arról beszélt: nemcsak általános elveket fogalmaztak meg, a pontok mögött két háttérdokumentum áll, amik részletezik a pontos feladatokat, hamarosan ezek is nyilvánosak lesznek. Az MTA elnöke azt szeretné, ha az Akadémia szerepe a tudománypolitikában, a tudománypolitikai testületek munkájában, a döntéshozatalban jobban érvényesülne, de „nem politikai, hanem segítséget felajánló felhanggal”.

Az ATV még ezt megelőzően arról is megkérdezte Palkovicsot, amit a hvg.hu írt: az ő volt jobbkeze, Szigeti Ádám – aki most az ELKH megbízott főtitkára – nemrég arra utasította az intézetek főigazgatóit, hogy könyveljék át az eddig az MTA tulajdonába tartozó ingóságokat saját, vagyis végső soron állami tulajdonba.

Ez márpedig az MTA 70 milliárdos vagyonának einstandolását jelenti, ám Palkovics László azt mondta, puszta félreértésről van szó.

“Nem tudom ki volt az, aki ezt értette ki a levélből. Abban csak arról volt szó, hogy azokat az eszközöket, amelyeket a kutatóintézetek maguk vásároltak, a saját leltárukba helyezzék be. Az összes többire pedig az az érvényes, amit Lovász elnök úr és Maróth elnök úr egymással kötött. Semmiféle einstandolásról nincs szó, ami az Akadémiáé, az az Akadémiáé is marad”

- mondta a miniszter.