Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Tanár lophatott pénztárcát a Liszt Ferenc repülőtéren, órákig állt a gép miatta

2019.12.02. 13:06

Hétfőn reggel hat óra után öt perccel kellett volna elindulnia a Wizz Air W6 2325 számú, Budapestről Tel-Avivba közlekedő járatának, ám a gép még órákkal később sem tudott felszállni, mivel a beszállókapunál dolgozó poggyászellenőr jelezte, hogy eltűnt a pénztárcája. Olvasónk a tervezett indulási időpont után két órával írt az Indexnek, a gép ekkor még a reptéren várakozott.

Levele szerint egy kilencfős gyerekcsapattal utazó tanár (?) tette el – olvasónk szerint „véletlenül" – a pénztárcát az egyik gyerek táskájába, információi szerint a tárcában 50 euró (kb 16 700 forint) és 15 000 forint volt. „Azóta annyi történt, hogy a tanár a gyerekével leszállt, majd most papírt kerítenek, hogy a többi gyereket egy másik (a csoporttal, de külön foglalásban lévő) felnőtt felelőssége alá rakják, majd most már ott tartunk, hogy kb. 20 ember száll le a gépről." 

Úgy tudja, a gyerekek versenyre indultak. Kilenc óra előtt nem sokkal a gép még mindig nem indult el, viszont kiürítették, mert lejárt a személyzet munkaideje. A Wizz Air szóvivője, Radó András az Indexet arról tájékoztatta, hogy miután a poggyászőr jelezte a pénztárcája eltűnését, a légitársaság szabályzatának megfelelően kihívták a rendőrséget, amely kivonult a helyszínre, a repülőgépen azonosította a tolvajt, és megtalálta a pénztárcát.

A feltételezett elkövetőt a hatóságok további kihallgatás céljából leszállították a repülőgép fedélzetéről. A Wizz Air zéró toleranciával kezeli a hasonló eseteket. Utasaink és személyzetünk biztonsága továbbra is a legfontosabb számunkra. A Wizz Air, ezen a járaton szolgálatot teljesítő személyzete a fentiek miatt idő közben kifutott a szolgálati idejéből, ezért új személyzetet kellett behívni, amely tovább késlelteti az indulást. Az utasokat, kényelmük érdekében kiszállították a repülőgépből, hogy a repülőtér épületében várakozhassanak. A Wizz Air gondoskodik az utasok ellátásáról a várakozás alatt. Bár a fentiek a légitársaságon kívül álló okokból történtek, utasaink szíves elnézését kérjük a késésért.”

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata az Indexnek azt mondta, hogy az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szabálysértési értékre elkövetett lopás gyanúja miatt szabálysértési előkészítő eljárást indított. Az elkövetőt a rendőrök előállították, elszámoltatása folyamatban van.