Három tanítási órát várt, aztán ürügyet keresett és szúrt a győri diák
![02A9150](https://kep.index.hu/1/0/3066/30662/306620/30662077_ec8bbf6562cf27f2f935ecad5e24316a_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
Három pszichológus is érkezett pénteken reggel abba a győri szakközépiskolába, ahol tegnap az egyik diák többször megszúrt egy tanárnőt. Az első órában ők beszélgettek azokkal, akik az osztályteremben voltak, és közelről látták, mi történt, de a jövőben azok a diákok és tanárok is kérhetnek segítséget, akik úgy érzik, szükségük van rá, mondta az Indexnek Módos Gábor, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskola igazgatója.
Pénteken reggel ő és láthatóan több tanár is még a történtek hatása alatt volt. Mint mondta, mélyen megrendítette és megdöbbentette őket az eset, hiszen „semmilyen rendszer nem szűrte ki, hogy a 17 éves diáknak problémái lehetnek. Példás, kitűnő tanuló volt.” Az igazgató szerint a megszúrt pedagógus fizikailag biztosan felépül, lelkileg viszont ez hosszabb folyamat lesz, és idő lesz kitalálni azt is, hogyan vegyék majd észre, hogy a gyerekek milyen eszközöket visznek be az iskolákba.
Azt, hogy a jövőben hogyan tudják majd az iskolák ellenőrizni, hogy a gyerekek mit visznek be az iskolába, magasabb körökben dől el
– válaszolta kérdésünkre az intézmény vezetője.
![A bűnügyi technikus bűnjelként rögzíti a bicskát, amivel a diák megszúrta tanárát](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3066/30662/306621/30662119_2a497c13dbf9057cb1e60f877c8aaca0_wm.jpg)
„Akkorát csapott az asztalra, hogy csak kamilláztunk”
A szakközépiskola diákjai pénteken reggel is Bandiról meg a késelésről beszéltek, a közös Facebook-csoportokban és az óra előtti cigizések közben is ez a téma most. Hogy látták-e nála korábban a bicskát, amivel szúrt? Voltak-e furcsa dolgai, dühkitörései? Osztálytársai szerint a kés korábban csak akkor került elő, ha a táskájából a zsebébe tette át, de soha nem hencegett vele.
Az utóbbi időben egy olyan eset volt, amikor valamivel szívattuk, és ő akkorát csapott az asztalra, hogy csak kamilláztunk
– mondta a fiú egyik osztálytársa.
Ez főként azért volt váratlan reakció, mert egyébként „egy visszahúzódó gyerek, egy-két barátja van, de bulizni, szórakozni egyáltalán nem járt”. Osztályfőnökével sem volt korábban konfliktusa, csütörtökön pedig három tanítási órát várt, miután kisétált az osztályfőnökéhez, és megkéselte.
![A győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola épülete](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3066/30662/306621/30662113_4b8aa5e74adec5cc711fadcf54f6a0d3_wm.jpg)
Tegnap az Indexnek több diák is azt írta, hogy iskolatársuk már az óra elején megmondta: hogyha rossz jegyet kap a dolgozatára, leszúrja a tanárt. Az osztálytársak, akik a támadás közben is a teremben voltak, ma viszont arról beszéltek, hogy Bandi a második órán kapta meg hármas matekdolgozatot, és az ötödik órában, fizikaórán késelte meg az osztályfőnökét.
Kivitte a füzetét, hogy szeretne valamit mutatni, a tanárnő mögé állt, és hátba szúrta. Először azt hittük, hogy a tanárnő rosszul lett, mert egy kicsit félredőlt, Bandi meg csak segít neki. Aztán megláttuk a kezében a kést. A mellettem ülő srác kiugrott a padból, de addigra még egyszer megszúrta a kezén. Végül ő csavarta ki a kezéből a kést, egy másik osztálytársunk pedig kirohant a teremből segítséget hívni
– mondta az Indexnek az egyik osztálytárs.
A sikoltozást három osztályteremmel arrébb is hallották, végül két tanár rohant be az osztályba, ők vitték ki a megsebesített pedagógust a teremből. Az 51 éves pedagógus jelenleg is kórházban van. Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház igazgatója az Index kérdésére ma azt mondta, hogy a nő állapota stabil, tegnap megműtötték az alkarját, és néhány nap múlva hazaengedhetik.
![A Petz Aladár Megyei Gyakorló Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának bejárata](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3066/30662/306621/30662109_5b4182e9f794e52d340989135714eda5_wm.jpg)
A Tapolca környékéről származó diák az iskola kollégiumában lakott, jelenleg viszont őrizetben van, a rendőrök kezdeményezik letartóztatását, de az iratokat még nem küldték meg az ügyészségnek, így egyelőre kérdés, hogy a vádhatóság indítványozza-e a fiú letartóztatását.
(Borítókép: A győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola épülete 2019. december 6-án. Fotó: Ajpek Orsi/Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.