Megválasztották kilenc évre az Országos Bírósági Hivatal új elnökét
További Belföld cikkek
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
Megválasztotta az Országgyűlés Senyei György Barnát az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének kedden. Korábban az Országos Bírói Tanács (OBT) is egyhangú döntéssel támogatta Áder János jelöltjét. A megbízás kilenc évre szól.
Senyeiről mindeddig nem sokat tudott a nyilvánosság, csak azt, hogy ő a Fővárosi Ítélőtábla polgári gazdasági ügyszakos tanácselnöke. Életrajza szerint bank- és hitelviszonyokkal kapcsolatos peres és nemperes eljárásokkal, korábban felszámolás és kapcsolódó perekkel foglalkozott, pályafutását – Miskolcon kezdte, és tagja az európai jogi szaktanácsadó bírák egyesületének. Igazgatási tapasztalata ugyanakkor egyelőre nincs, nem volt bírósági vezető eddig.
Senyei az OBT december eleji ülésén kinyilvánította, hogy új alapokra akarja helyezni velük az együttműködést, és arra törekszik majd, hogy az igazságszolgáltatást a békesség és rend jellemezze. Ígéretet tett arra, hogy az OBT működését a jövőben a törvényesség jellemezze. Arról is beszélt, hogy az OBT és az Országos Bírósági Hivatal együttműködése a bíróságok törvényes működésének feltétele. Ebben tehát eltér az álláspontja Handó Tündéétől, azaz elődjétől. Ahogyan abban is, hogy Senyei már most kijelentette azt is, hogy személyesen kíván jelen lenni az OBT ülésein.
Senyei az OBT tájékoztatása szerint hangsúlyozta a bírói hivatás tradicionális értékeit és az ítélkezési tapasztalat fontosságát, és utalt arra, hogy ezeknek az elveknek kell a bírói kinevezés, a vezetői kiválasztás és a bírák szakmai képzésében is előtérbe kerülniük.
Áder János azért kényszerült jelölésre, mert Handó Tünde eddigi OBH-elnök december 1-jétől alkotmánybíróként folytatja pályafutását, miután néhány hete a Fidesz–KDNP Stumpf István helyére Handót jelölte és választotta meg 12 éves mandátummal.
Többször írtunk arról, az OBH-elnök és az OBT között tavaly tavasszal alakult ki nézeteltérés, miután áprilisban és májusban a bírói tanács 28 választott tagja és póttagja közül 17-en lemondtak, az OBH elnöke pedig az őt felügyelő OBT működését a testület létszámára hivatkozva törvénysértőnek nyilvánította. Az OBT tagjai szerint viszont a testület határozatképessége továbbra is biztosított, ezért működésének nincs akadálya. Handó novemberben fordult az ombudsmanhoz a probléma megoldása érdekében, ám azóta sem hívott össze tagválasztó küldöttgyűlést, amellyel alkotmánybírósági vizsgálat nélkül is megoldódna a létszámkérdés.
Miután az ombudsman az Alkotmánybíróság jogértelmezését kérte, az eljárás automatikusan megindult. Erre hivatkozva Handó Tünde OBH-elnök többször is illegitimnek nevezte az őt felügyelő szervezet működését. Hasonlóképp, még a tavaszi parlamenti ülésszak végén a Fidesz–KDNP érdemi vizsgálat nélkül elutasította az OBT törvényességi jelzéseit és indítványát, mellyel méltatlanná válás miatt arra kérte az Országgyűlést, hogy mozdítsa el posztjáról Handó Tündét . Ebben a vitában a kormány, elsősorban a fideszes parlamenti többség Handó mellett foglalt állást.
November végén a birosag.hu-n nem mindennapi búcsúztató jelent meg, amiben huszonnégy bírósági vezető hálálkodott Handó Tündének a munkájáért. A levelet, amelyben tényleg minden van az aranykortól kezdve az élvonalba repítésig, azóta eltávolították az oldalról, de itt elolvashatja.
(Borítókép: Huszti István / Index)