Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

A megalázások jobban fájtak, minthogy körzőt szúrtak a hátamba

a-megalazasok-jobban-fajtak-minthogy-korzot-szurtak-a-hatamba-12
2019.12.13. 15:07
Az iskolai erőszak mély nyomokat hagy, három felnőtt számol be arról, hogyan hatott ki a későbbi életükre a gyerekkorban elszenvedett bántalmazás. A terrorban töltött időszak felnőttként depressziót, alacsony önértékelést és szorongást okozhat. Magyarországon a bántalmazás népegészségügyi probléma lett, mégsincs egy komplex iskolai program, ami mindezt időben megelőzhetné. Az Abcúg cikke.

Ceruzát szúrtak a combjába

A most 32 éves Kingát három éven keresztül bántalmazták egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskolában, az életét végigkísérő mindennapos terrornak csak a ballagás vetett véget.

A megalázások jobban fájtak, minthogy körzőt szúrtak a hátamba. Ceruzát is szúrtak a combomba, nekilöktek a falnak, földhöz vágtak, megpofoztak. Egyik télen annyira meglöktek, hogy egy fának csapódva kicsattant a szám, csak a vér ízére emlékszem, és arra, hogyan ömlik a számból

– idézi fel Kinga.

Akkoriban teljesen magára maradt ezzel a problémával, valódi segítséget senkitől sem kapott. A szüleinek egyszer jelezte, hogy bántalmazzák, akkor az anyukája bement beszélni az osztályfőnökkel, aki közölte, hogy nem tehet semmit, mert a fő bántalmazó fiú édesanyja nagy befolyással bír az iskolában. “Másnap pedig még jobban megvertek, így maradt az, hogy többé senkinek sem szóltam róla vagy hazudtam.” Kinga felnőttként úgy látja, hogy a bántalmazások megelőzhetőek lennének, ha a tanárok jobban odafigyelnének a gyerekekre. “Tudom, hogy így is sok teher van rajtuk, de ha egy kicsivel is többet látnának abból, ami néha tényleg a szemük előtt zajlik, akkor már előrébb lennénk.”

A hegek megmaradtak

Szívesen mondanám azt, hogy sikerült feldolgozni a történteket, de ezzel hazudnék. A mai napig bizonyos időközönként szoktam arról az időszakról álmodni, ilyenkor mindig sírva kelek fel. 32 éves vagyok, igazából ezt már rég el kellett volna engednem, de nem tudok rajta túllépni. Három éven keresztül napi szinten tették tönkre az életemet, és ez sok idő. A hegek megmaradtak. A mai napig, ha tükörbe nézek, látom a szám felett a sebet, a grafitceruza nyoma pedig még mindig látható a combomon, így 16 év távlatából is. Évekig jártam pszichológushoz és pszichiáterhez. Depresszió, pánikbetegség, szorongás és szociális fóbia lett a diagnózis. A mai napig félek közösségbe járni. Ha valaki hosszasan rám néz, nem az az első gondolatom, hogy ez esetleg azért van, mert szimpatikus vagyok neki, hanem mert biztos valami van az arcomon, hajamon vagy a ruhámon. Tehát a bántalmazások tönkretették az énképemet, a világhoz és az emberekhez való hozzáállásomat pedig aláásták.

– mondja Kinga.

Kinga életében a mai napig vannak időszakok, amikor szakemberhez fordul segítségért, ezek az alkalmak 10-12 ezer forintba kerülnek. Azoknak pedig, akik hasonló cipőben járnak, azt tanácsolja, hogy mindenképp beszéljenek valakivel aki tényleg meghallgatja a problémájukat, Utólag senki sem kért tőle bocsánatot. “És ami a legrosszabb: szerintem már el is felejtették, hogy miket tettek, és nem is tudják,hogy megnyomorítottak lelkileg.”

Biztosan kiprovokálta az agyrázkódást

Johanna most 19 éves, az óvodában, majd pedig első osztálytól kezdve 15 éves koráig több iskolában bántalmazták, – az esetek Budapest külvárosi iskoláiban történtek.

Az óvodában folyton rugdostak, és fiúnak hívtak, mert rövid volt a hajam. Első osztályban egy fiú kipécézett magának, és csak úgy rám ugrott, és lelökött a földre, majd a hajamnál fogva a fejemet többször beleverte a padlóba... Felszakadt a szám, és agyrázkódást kaptam. Pont jött értem anyukám, akinek azonnal elmondtam, mi történt, és szóltunk az osztályfőnöknek, akinek az volt rá válasza: »Hát biztosan kiprovokálta»

– mondja Johanna.

A fiút végül elküldték pszichológushoz, Johannát pedig első osztályban már “csak” verbálisan bántották. Második osztályos korában új iskolába került, ahol nem igazán kedvelték az újakat. “Rengetegszer megaláztak és bántottak, dühítő volt, hogy mindig csak azt vették észre a tanárok, amikor jogosan visszaadtam.” Az iskolában volt egy lány, aki másokat is rendszeresen bántott, Johannának általában a haját tépte, beleharapott a kezébe, ellökte a jégen, egyszer agyrázkódást kapott, mert lelökte a lépcsőn, egyszer pedig vesén rúgta.

A rendőrségi feljelentésnek sem lett következménye

Az anyukájával jelezték az igazgatónak és a tantestületnek többször is a történteket, de nem érdekelte őket. Feljelentést is tettek, de ki sem vizsgálták az ügyet, pedig nem ő volt az egyedüli, akit bántottak. A bántalmazó gyerekek a tanárok előtt kisangyalként viselkedtek, így mindig csak azt vették észre, ha ő visszaütött, hiszen egy idő múlva már nem hagyta magát bántani.

Anyukám sokszor bement a tanárokkal és az igazgatóval beszélni, de mindig az lett a vége, hogy én bántom a többieket. Nagyon fiatalon, szinte gyerekként elegem lett mindenből, és csak az igazságtalanságot vettem észre. Lógtam az iskolából, és pszichésen meg is betegedtem, rendszeresen gyötört a hányás és az iszonyat erős hasi görcsök

– idézi fel Johanna.

Ötödik osztályos korában új iskolába került, ahol eleinte csak verbálisan bántalmazták. Mikor elege lett, és visszaszólt, akkor belökték a kukába, az udvaron csomóban tépték ki a haját, és beleköptek az üdítőjébe. Mivel tarthatatlanná vált az állapot, ismét iskolát váltott. Ott verbálisan bántották, az is elég mély nyomot hagyott benne. Ott is jelezte a tanároknak a bántalmazást, akik szerencsére hittek neki, és leszidták azokat, akik bántották. Majd pedig megbukott, és évet kellett ismételnie, az új osztályban már senki sem bántotta, őket nagyon szerette.

Csak annyit tudok tanácsolni azoknak, akiket szintén így bántanak, hogy soha ne hagyják szó nélkül, és azonnal szóljanak a tanároknak, a szüleiknek és az igazgatónak! Ha esetleg durvább sérülést szereznek, mindenképpen menjenek el látleletet vetetni, mutassák meg az igazgatónak, és tegyenek feljelentést, ha kell többször is. Semmiképp ne maradjanak olyan iskolában, ahol bántják őket, mert az nagyon durván tönkre tud tenni. Utólag egy lány több évvel később bocsánatot kért, és nagyon sajnálta az egészet... nem bocsátottam meg, mert senkinek nincsen joga megütni a másikat. Sajnos nagyon kihat az életemre a mai napig ez az egész, visszahúzódóbb vagyok, kevés az önbizalmam, és sokszor csúnyának látom magam, mert belém ültették ezeket gyerekkoromban

– mondja Johanna.

Még az öngyilkossági kísérlet miatt is kigúnyolták

Rebeka most 39 éves, számára 15 éves korában kezdődtek a problémák az iskolában. Egy pécsi gimnáziumba járt, amúgy is az átlagnál érzékenyebb gyerek volt, amit a társai ki is használtak. Csúfolták az öltözködése miatt, az érzékenysége miatt, gúnyneveket ragasztottak rá, szünetekben az egész osztály előtt kigúnyolták, utánozták, parodizálták, gúnyos rajzokat készítettek róla a táblára. Amikor a kedvenc együttese pólóját viselte, megjegyzéseket tettek rá, (például egy köpés 20 forintot ért), egyszer pedig “minek hallgatsz ilyen szart” felkiáltással el is szakították a pólóját. Rengeteget sírt az iskolában. Jelezte az osztályfőnöknek és a családjának is a bántalmazást, a tanár végül az osztályfőnöki órán beszélt arról, hogy nem szabad bántani a másikat.

Rebeka 17 éves korában öngyilkosságot kísérelt meg, a helyzet azután még rosszabbra fordult, együttérzés helyett kigúnyolták. Pszichiáterhez, pszichológushoz is járt, ahol csak teletömték gyógyszerekkel, valós segítséget nem kapott, a családja sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Végül otthagyta az osztályt, és így szűnt meg a probléma.

Nem gondoltak bele, hogy mennyire bántottak

Nem tudom, mit lehetne tenni, mert hiába van a bántalmazott gyerek mögött a támogató családi háttér, ha a mindennapjait a bántalmazó közegben tölti. A tanároknak kellene talán elsősorban megtanítani, hogyan lehet felismerni, értékelni és kezelni a helyzetet. A gyerekek viselkedésének változtatására nem sok esélyt látok, inkább az elszenvedő gyereknek kellene a kezébe adni valamilyen hasznos eszközt bántalmazás esetére, gondolok itt például pszichológiai védekező, bántalmazó helyzeteket feldolgozni segítő technikákra

– mondja Rebeka.

A bántalmazásnak több következménye is lett, romlott a tanulmányi eredménye, lógott az iskolából, 16 évesen már rendszeresen ivott, és osztályt is kellett ismételnie. Mindezek hatására kiépült benne egy nagy adag megfelelési kényszer, illetve bizalmatlanság az emberekkel szemben, de például empatikusabb is lett.

Nem sikerült a mai napig sem túltenni magam a dolgon. Nem tartom a kapcsolatot az akkori osztálytársaimmal, gyomorgörccsel gondolok azokra az időkre. A középiskola nekem eddigi életem legrosszabb élménye volt. Senki sem kért utólag bocsánatot tőlem, igaz, nem is beszéltem vagy találkoztam senkivel, tudatosan kerülöm a kapcsolatot mindenkivel azokból az időkből. Azt hiszem, ők soha nem gondoltak bele, hogy mennyire bántottak. Szerintem ma is elsírnám magam, ha bármelyikükkel szembe kerülnék. A fájdalom ugyanúgy megmaradt, vagyis talán egy bizonyos fokig átalakult inkább haraggá, de igyekszem elfelejteni azokat az éveket és azokat az embereket

– mondja Rebeka.

A bántalmazást nem csak az áldozat sínyli meg

Bántalmazás szinte minden iskolában előfordulhat, a kutatások szerint a magyar gyerekek esetében a rendszeres (heti vagy hetente többszöri) bántalmazottság aránya 5-15% között mozog. Az iskolai bántalmazás népegészségügyi problémának tekinthető, eddig mégsem építettek ki rendszerszintű, komplex programokat, amik a megelőzését szolgálnák – mondja Várnai Dóra, az ELTE PPK Klinikai Pszichológiai és Addiktológia Tanszék munkatársa.

A kortársbántalmazás fontos ismérve a szándékosság, és az ismétlődés, illetve hogy ezek az esetek nem egyenrangú felek között történnek. Mindemellett fontos tudnunk, hogy a bántalmazás csoportfolyamat, vagyis bekövetkezését elsősorban nem az határozza meg, hogy milyen az áldozat vagy az elkövető, hanem hogy mennyire elfogadóak egy közösségben a bántalmazás tekintetében: kiállnak-e az áldozat mellett vagy hagyják érvényesülni a bántalmazót. Talán elsőre nem is gondolnánk, de fontos leszögezni, hogy nem csak a bántalmazott sínyli meg az erőszakot, hanem az elkövető és a szemlélők is.

A továbbiakban levezetjük, hogy milyen hosszú távú, egészségügyi következményei lehetnek a bántalmazásnak. Az áldozatok nagy mértékű stresszt élhetnek át, esetükben előfordulhat depresszió és szorongás (ami szélsőséges esetben öngyilkossággal is végződhet). Jellemző lehet, hogy rosszabb tanulmányi eredményt érnek el, nem azért mert butábbak, hanem mert nem tudnak figyelni, esetleg kimaradnak az iskolából, hogy elkerüljék a bántalmazást. Ezek a tartósan elszenvedett negatív élmények felnőttként depressziót, alacsony önértékelést, kedvezőtlenebb testképet, izolációt okozhatnak.

Mint ahogy már említettük a bántalmazók sem ússzák meg a negatív következményeket. Esetükben magas annak a kockázata, hogy rögzül ez az erőszakos problémamegoldó módszerük, ami komoly problémát okozhat például felnőttként egy párkapcsolatban, illetve esetükben nagyobb a valószínűsége valamilyen egyéb devianciának is. A szemlélők esetében a passzivitásuk miatt csökkenhet a biztonságérzetük, nőhet a félelemérzetük, és előfordulhat, hogy kevésbé nyújtanak segítséget másnak.

Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy mi a bántalmazás

A bántalmazást visszaszorítása során komoly módszertani problémát jelent, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol nincs megfelelő szavunk a jelenségre. Az angolszász nyelvterületen egyetlen szó, a bullying írja le ezt a jelenséget, nekünk viszont erre nincs egyetlen szavunk, csak különböző fordításaink vannak, mint az iskolai bántalmazás vagy az iskolai zaklatás.

Ráadásul az összehasonlító nemzetközi vizsgálatokból úgy tűnhet, hogy a bántalmazás nálunk nem jelent olyan nagy problémát. Nemzetközi viszonylatban körülbelül ugyanannyi bántalmazás történik Magyarországon, mint a szakmai körökben követendő példának tekintett finn iskolákban. Miközben az északi országban a nemzeti alaptantervben szerepel egy bántalmazás ellenes program, Magyarországon még nem beszélhetünk hasonló lefedettségű és kidolgozottságú kezdeményezésről. Azért hasonlóak mégis a számok, mert itthon nem tudják pontosan a gyerekek, hogy mire válaszolnak, amikor megkérdezik, hogy szenvedtek-e vagy követtek-e már el iskolai bántalmazást. Mindeközben Finnországban pontosabban felismerik ezeket az eseteket, mert magasabb erre a társadalmi érzékenység.

“Azt semmiképp sem szabad hinnünk, hogy a gyerekek maguktól tudják, hogy nem bántjuk a másikat, ezt bizony ugyanúgy meg kell tanítani nekik, mint egyéb fontos iskolai tudásanyagokat” – mondja Várnai Dóra.

Az utóbbi időben itthon is történtek törekvések bullying megelőzésére, név szerint a KiVa, az ENABLE, és a Békés Iskolák program keretében. A finn KiVa program adaptációja megkezdődött, a hazai szakemberek várják a folytatást. A szintén nemzetközi hátterű ENABLE program pedig felső tagozatosoknak és középiskolásoknak szól, amely jelenleg néhány iskolában működik és további iskolák bevonását is tervezik. Magyarországon volt már kezdeményezés óvodai bántalmazás ellenes program kidolgozására, ami meg is született, de az országos terjesztése pillanatnyilag nem megoldott.

(Borítókép: A címlapi illusztráció a finn KiVa erőszakmentes, bántalmazásmentes iskola programot tesztelő Papkeszi Bocskai István Református Általános Iskolában készült 2016-ban.)