Ötórás mentőakcióval hozták felszínre a tapasztalatlan túrázót a Ferenc-hegyi-barlangból
Súlyos balesetet szenvedett egy barlangtúrázó szombaton kora este a budapesti Ferenc-hegyi-barlangban, írja a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tájékoztatására hivatkozva az MTI.
A 35 éves férfi egy hétfős csoporttal, túravezetők irányításával ereszkedett le a kiépítetlen, helyenként nehezen járható barlangba, nem volt tapasztalt barlangi túrázó, mondta el az MTI-nek Kovács Márton, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat vasárnap hajnali ügyeletese. A férfinak mászás közben egy kitört lépés miatt kifordult a lába, és elesve vállsérülést szenvedett. Túravezetői ekkor értesítették a mentőszolgálatot.
A súlyos sérüléseket szenvedett túrázó kimentésére a Magyar Barlangi Mentőszolgálat 27 fővel vonult a helyszínre.
A helyszínen először az orvosi csapat ellátta és szállítható állapotba hozta a sérültet. A ugyanis baleset a Ferenc-hegyi-barlang 3-as számú főhasadékában történt, a bejárattól 300 méter távolságra. A labirintusszerű barlangban ezen a szakaszon szűk járatok és kuszodák vannak, nagyon nehezen és lassan járható. Ahhoz, hogy a sérültet a felszínre hozhassák, a barlangi mentőknek több helyen is tágítaniuk kellett a barlang járatait.
Nagyjából öt óra alatt sikerült a felszínre juttatni a férfit, akit éjfél után adták át az Országos Mentőszolgálat kiérkező egységének.
A Budapest II. kerületében, a Hármashatár-hegyhez tartozó Ferenc-hegyben nyíló barlang egyike Magyarország fokozottan védett barlangjainak. Ezt a barlangot csak a Dunai-Ipoly Nemzeti Park előzetes engedélyével lehet meglátogatni. A barlangászok "technikás" barlangnak tartják, mivel a járatok javarészt nehezen járhatóak, főleg tapasztalt barlangászok látogatják. Évente körülbelül 500 barlangi túrázó jut el ide.
Kovács Márton elmondta: idén már az ötödik alkalommal hajtottak végre mentőakciót a barlangi mentők. Legutóbb december 10-én kellett segíteniük a Mátyás-hegyi-barlangban egy lábsérült nő kimentésében.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.