Kumin Ferenc lesz a londoni nagykövet
Úgy tűnik, helyes volt a Népszava értesülése, amit a lap három nappal ezelőtt írt meg, miszerint Kumin Ferencet, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium helyettes államtitkárát jelöli Szijjártó Péter a londoni nagyköveti posztra. A lap azt írta 24-én, hogy februárban hazajön londoni nagyköveti pozíciójából Szalay-Bobrovniczky Kristóf és a helyét Kumin veszi át; ezt erősítette most meg a KKM sajtóosztálya az Atv.hu-nak.
![Kumin Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára (k) és David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete (j2) 2019. október 16-án.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3093/30936/309369/30936925_a517a1fc214b0eb5bb1f9931d284295f_wm.jpg)
Kumin 2014-től a New York-i főkonzulátust vezette, előtte 2006 és 2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője, 2012 és 2014 között pedig a második Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára volt. 2018-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki a miniszterelnök Kumint.
A Népszava a londoni nagyköveti váltásról keddi cikkében azt írta, úgy tudják, azért van szükség az idő előtti váltásra, mert: " Szalay-Bobrovniczky Kristóf Habony Árpád jobbkezeként dolgozott az elmúlt években Londonban, Habony Árpád pedig ismét aktív szerepet kap a kormányzati politika és kommunikáció alakításában ".