Vettek egy házat, 100 kiló higanyt találtak a pincében
Nagy mennyiségű higanyt találtak a Nógrád megyei Cereden, egy Dózsa György úti házban azok, akik nemrégiben vásárolták meg a házat. Az új lakók, miután a pincében megtalálták a mintegy száz kiló higanyt, értesítették a katasztrófavédelmet.
A megyei katasztrófavédelem az MTI-nek azt mondta, a higanyt üvegedényekben tárolták, de az egyik üveg teteje hiányzott, a higany egy része pedig kifolyt a földre. A katasztrófavédelem elvégezte a kármentést, majd értesítették a környezetvédelmi hatóságot és a vízügyi igazgatóságot, valamint a rendőrséget, hogy kiderítsék, hogyan került a házba a mérgező anyag.
A higanyvegyületek mérgező hatása régóta ismert. Maga a fém is toxikus, és fejfájást, remegést, húgyhólyaggyulladást, valamint emlékezetvesztést okozhat, olvasható a Wikipedián. A higany szerves vegyületei is mérgezőek, és veszélyesebbek az elemnél vagy annak szervetlen vegyületeinél, mivel könnyebben felszívódnak. A környezetbe került higanyvegyületek a mikroorganizmusok hatására metileződnek, ami a táplálékláncba kerülve az ember számára is veszélyt jelent.
Amennyiben törött hőmérőből, vagy más módon kerül a környezetünkbe higany, az folyamatosan párologni fog, és súlyosan mérgező lesz, amíg teljesen el nem párolog. A kifolyt higanyt ezért gondosan össze kell gyűjteni és a szennyezett környéket kénporral be kell szórni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
38 perce
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
40 perce
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.
39 perce
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
tegnap, 11:22