Elrendelték a testvérét meggyilkoló mórahalmi férfi letartóztatását
Harminc napra elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója annak a mórahalmi férfinak a letartóztatását, aki egy vita után leszúrta 18 éves, középiskolás testvérét, majd rágyújtotta a házat, írja az MTI a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.
A hetven négyzetméter alapterületű családi ház és a mintegy huszonöt négyzetméteres melléképülete múlt hét szombat reggel gyulladt ki és égett teljes terjedelmében. A házban egy holttestet találtak, a rendőrök ezután már szombat este elfogták a 18 éves áldozat testvérét. Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett, ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Holttestet találtak egy leégett mórahalmi házban, emberölés miatt nyomoznak
A családi ház és annak melléképülete szombaton reggel gyulladt ki. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
A megalapozott gyanú szerint a húszéves férfi szombatra virradóra ittasan kereste fel még fiatalkorú fivérét a korábban közösen lakott mórahalmi otthonukban. A sértett egyedül tartózkodott a városszéli házban, majd miután beengedte bátyját, rövid szóváltást követően a gyanúsított hátba szúrta őt egy késsel. Távozását megelőzően a nyomok eltüntetése érdekében a házat, valamint a két melléképületet felgyújtotta, hazaérve pedig kimosta a ruháit. Az egyik melléképület és a ház teljesen kiégett. A másik melléképületben gyújtott tüzet sikerült a tűzoltóknak megfékezniük, és a házban megtalálták az összeégett holttestet is.
A döntés ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.