Szanyi Tibor otthagyja az MSZP-t
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Megszüntette tagságát a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) Szanyi Tibor. A párt emblematikus figurája a döntését a Twitteren tette közzé, az Index megkeresésére pedig azzal indokolta, hogy jövőjét nem az MSZP-ben képzeli el, hanem más politikai tervei vannak.
Ezekről azonban egyelőre bővebben nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott:
Őrületes baloldali vákuum keletkezett Magyarországon, jelenleg nincs egyetlen valódi baloldali tömörülés sem, csak neoliberális pártok működnek, holott ebben a társadalomban ma is sokan, sok fiatal is kifejezetten baloldali érzelmekkel és meggyőződéssel bír, így joggal igényli ezek hiteles politikai képviseletét.
Szanyi kérdésünkre, hogy ezek szerint az MSZP mára nem hitelesen baloldali, azt mondta:
Nincs semmi meglepetés ebben, mintegy 15 éve mondom, hogy számomra az MSZP nem vagy nem eléggé baloldali.
Bővebben ugyanakkor volt pártjáról nem kívánt beszélni, eddigi párttársait levélben tájékoztatta döntéséről és annak okairól, az ügyet pedig ezennel lezártnak tekinti. Politikai terveiről ugyanakkor Szanyi heteken belülre ígért további tájékoztatást. Szanyi a döntéséről azt írta a Twitteren:
Vízkereszt, vagy a jó boszorkány ünnepe valaminek a végét, ill. az elejét jelenti.
— Tibor SZANYI (MEP) (@szanyitibor) 2020. január 6.
Megszüntettem az MSZP-ben viselt tagságomat és tisztségeimet.
A magyar baloldalon szervezeti űr van, s ennek belakásával kívánok foglalkozni.
Aki ott van ott van, aki nincs nincs.
A barátság örök.
Szanyi Tibor a korábban emlegetett Bal Blokk helyett Igen néven indított el egy új, ökoszocialista mozgalmat tavaly szeptemberben. Akkor azt mondta, az Igen az igazság, az egyenlőség és az egyetértés alapvetésein alapszik majd, és bár nem árulta el, hogy kik segítették a szerveződés elindításában, azt mondta, várják magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását is.
Nyáron, e mozgalom bejelentésekor még azt is állította, a tömörülésből nem akar a későbbiekben pártot csinálni, ennek ellenére valószínűsíthető, hogy az Igennek köze van mostani döntéshez.
Kérdésünkre a politikus ezt nem is cáfolta, részleteket azonban későbbre ígért.
Emlékezetes ugyanakkor az is, hogy az MSZP-t valóban évek óta nyíltan kritizáló politikust júliusban visszahívták a párt alelnöki tisztségéről, feje felett pedig heteken át különböző etikai és fegyelmi eljárások tornyosultak, miután többször nyilvánosan bírálta az MSZP politikai irányvonalát és a vezetőség, elsősorban Tóth Bertalan pártelnök döntéseit az európai parlamenti (EP) választásokat követően.
A voksoláson ugyanis az MSZP–Párbeszéd listája történelmi mélypontot jelentő, 6,61 százalékos eredményt ért el, így pedig Szanyi is lemaradt, és a második helyről sem jutott be az uniós parlamentbe. A lesújtó eredmény és főként az egyetlen MSZP–P-s EP-mandátumot kiosztó választmányi ülés után Szanyi még MSZP-alelnökként két nyílt, illetve nyilvánosságra került levélben írt belső mutyikról, külső alkudozásokról és egy olyan pártról, ahol „a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”. Bírálta azt is, hogy az MSZP feladta baloldaliságát, és a párt „mára ideológiailag élő halottá vált”.
Szanyi véleményéről többször is beszámoltunk, ahogyan arról is, amikor a nyáron felfüggesztették az alelnök tagságát a pártban, a fegyelmi vizsgálat lezárultáig. Ezt később visszakapta, és mozgalma elindulásakor még határozott szándékában állt, hogy visszatér az MSZP-t erősíteni, úgy tudjuk azonban, hogy a politikus csalódottan fogadta az októberi önkormányzati választás eredményeinek értékelését a szocialista párton belül, pontosabban hiányolta a hiteles, érdemi eredményértékelést, valamint a szocialista párt baloldali karakterét érintő következtetés levonását.
Szanyi Tibor nem az első emblematikus figura, aki elhagyja a MSZP-t. Az önkormányzati választás után – persze más okból – Botka László szegedi polgármester jelentette be kilépését, majd több politikus, például az újpesti Trippon Nobert lépett át a DK-ba.